Szalmabábukat égettek egy ajkai gimnáziumban
Az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban Guy Fawkes-hetet tartottak - szalmabábu-égetéssel, ahogy kell.
Az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban Guy Fawkes-hetet tartottak - szalmabábu-égetéssel, ahogy kell.
Nem csak a Klik fenntartása alá tartó iskolákban jeleznek komoly gondokat a tanárok. Az Origónak egy szakképző igazgatója névvel vállalta, hogy beszélt a gondokról. Szerinte kivéreztetik a szakképzőket.
A Fidesz ajkai elnöke szerint a város középiskoláiból a nyáron elküldött pedagógusok valamennyien nagy szaktudású, több éve, évtizede dolgozó tanárok, csak az a bűnük, hogy polgári, jobboldali elveket vallanak. Stolár Mihály - aki maga is érintettje a létszámcsökkentésnek - erről az ajkai polgármester szerdai sajtótájékoztatója kapcsán nyilatkozott. Schwartz Béla, a település MSZP-s polgármestere azt mondta, hogy a középiskolákból a szakmailag leggyengébb pedagógusokat küldték el az igazgatók.
Szakmailag a leggyengébb pedagógusokat küldték el Ajka középiskoláiból az intézmények vezetői - mondta Schwartz Béla, a település MSZP-s polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.
Kigyulladt az ajkai Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium egyik szobája szombat este, senki nem sérült meg – írja a naplo-online.hu.
Ajka önkormányzata júliusban a tizenkét településből álló kistérség fenntartásába adja a kötelező oktatási-nevelési feladatokat ellátó intézményeit - erről a képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén döntöttek. Elhangzott: ezzel a megoldással nem zárnak be óvodát a városban.
A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.