Nappal a játszótéren erőszakoskodott egy kisfiúval a férfi egy Vác melletti településen Campus life
Kurucz Tünde

Nappal a játszótéren erőszakoskodott egy kisfiúval a férfi egy Vác melletti településen

A gyereket később arra kérte, hogy a történtekről ne szóljon senkinek.

A Pest Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderült, hogy a gyerek, aki nem volt még 12, amikor 2025 márciusában az eset történt, a játszótér melletti sportpályán játszott, amikor a férfi beállt hozzá focizni. A játék során a gyereket lábon rúgta és megpofozta, majd mikor a fiú otthagyta, utána ment.

A férfi a kisfiút egy mászókához hívta, ahol az elkövető letolta a nadrágját, és a gyereket szexuálisan molesztálta. A férfi még pénzt is felajánlott, ha megteszi, amire kéri.

- írták, majd hozzátették, hogy a férfi gyereket ezután a libikókánál szexuális cselekményre próbálta rávenni, de a fiú ellenállt, így nem sikerült neki. Ezután a férfi a gyereket fogdosni kezdte, aki emiatt sírni kezdett és segítségért kiabált. Erre a férfi megpofozta, majd azt mondta neki, hogy a történtekről senkinek ne beszéljen.

A fiú azonban mindent elmondott a szüleinek, akik feljelentést tettek.

A Pest Vármegyei Főügyészség a közleményben kitért arra, hogy a letartóztatásban lévő férfit minősített szexuális erőszak bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint minden olyan foglalkozástól való eltiltását indítványozta, melynek során 18 éven aluli személlyel kerülne kapcsolatba.