Egyre kevesebben vesznek tollat a kezükbe, és ezzel nemcsak egy régi készség kopik ki az életünkből, hanem olyan kognitív és érzékszervi folyamatok is, amelyeknek évszázadokig kulcsszerepük volt a tanulásban és az önkifejezésben.
A szakértők szerint a kézírás eltűnése nem csupán technológiai váltás: egy egész emberi tapasztalat válik köddé – derül ki a Guardian cikkéből.
A kézírás mindig is az egyéniség egyik legszemélyesebb lenyomata volt. Archívumokban kutatva a kézzel írt sorok megmutatják, mikor remegett meg a szerző keze, mikor lett apróbb a betű, mennyire volt fegyelmezett vagy szétszórt a gondolatmenet. Bernard Maisner kalligráfus szavaival: a kézírás „a humanitást, a válaszkészséget és a variációt” fejezi ki – ellentétben az ismétlődő, géppel előállított jelekkel.
Ma már odáig jutottunk, hogy még az aláírás sem feltétlenül emberi kéz munkája: az amerikai államigazgatásban rutinszerűen használnak autopen gépeket, amelyek tökéletesen lemásolják a politikusok szignóját, és hasonló megoldással éltek például Bob Dylan dedikált könyveinél is. Amikor kiderül, hogy a drága pénzért megvett „kézzel írt” aláírás valójában egy robotkar terméke, az rendszerint hatalmas felháborodást vált ki – nem véletlenül, hiszen az emberek éppen azt az egyedi, személyes gesztust érzik elveszni, amelyet egy valódi kézírás jelentene.
A fiatalok számára a kurzív írás már „idegen nyelv”
Az amerikai és európai oktatáspolitika évek óta háttérbe szorítja a kézírást. Az amerikai Common Core nem írja elő a kurzív írás tanítását, Finnország és Svájc pedig szintén csökkentette a szerepét az iskolákban. A cikk egy középiskolást idéz, aki szerint „hallható döbbenet futott végig a teremben”, amikor a diákok megtudták, hogy a felvételi vizsgán egy mondatot kurzívval kell leírniuk.
Ennek eredménye, hogy a gyerekek jelentős része már nem tud folyóírással írni – vagy olvasni. A jelenség nemcsak az angolszász világra jellemző: Kínában külön szó született arra, amikor valaki tollat ragad, de nem emlékszik a karakterek formájára.
A kézírás elvesztésével a gondolkodás is változik
A kutatások egyértelműen jelzik: a kézzel írás lassabb, tudatosabb folyamat, amely mélyebb tanulást eredményez. Pam Mueller és Daniel Oppenheimer vizsgálatai szerint azok a diákok, akik laptopon jegyzetelnek, rosszabbul teljesítenek a fogalmi kérdésekben, mert gépelés közben hajlamosak szó szerint leírni az elhangzottakat, ahelyett hogy feldolgoznák és saját szavaikkal összefoglalnák.
A kézírás ezzel szemben arra kényszerít, hogy válogassunk és priorizáljunk – ez az aktív feldolgozás fejleszti a memóriát és a megértést.
Gyerekkori álma volt, 104 évesen megtanult írni és olvasni
A kézírás nem egyik napról a másikra tűnik el. Észrevétlenül kopik ki a hétköznapokból: kevesebbet írunk, ritkábban használunk papírt, észre sem vesszük, hogy egyre ügyetlenebbek vagyunk. A folyamatot gyakran haladásként értelmezzük, pedig egy több ezer éves emberi tapasztalat halványul el. A kézírás eltűnése azért különösen jelentős, mert egyben a testtel való kapcsolatunk gyengülése is, hiszen egy fizikai tevékenységről van szó, a kezek, ujjak és karok finom együttműködéséről.
A kézművesség iránti vágy megmaradt – csak képernyőn éljük ki
Miközben egyre kevesebbet írunk kézzel, a kézzel készült dolgok iránti vágy erősödik. Legyen szó kézműves bakancsokról, 100 éves szerszámokkal dolgozó mesterekről vagy az Etsy kínálatáról – a fizikai tárgyak értékét épp az adja, hogy látjuk bennük az emberi kéz munkáját.
A modern ember azonban gyakran csak „helyettesítő élményekben” részesül: tökéletesen elkészített ételeket görget a képernyőn, DIY-videókat néz, vagy virtuális makerek munkáját csodálja – miközben saját keze alig csinál bármit.
