34 nemzet versenyzői között nyert első helyezést a magyar diáklány.
Markovics Szonja, 13 éves mohácsi tanuló első helyezést ért el a 13–15 évesek kategóriájában a Vancouverben megrendezett nemzetközi térképrajzversenyen - írja az ELTE.
Elképesztő magyar siker a Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián
A verseny a Nemzetközi Térképészeti Konferencia részeként zajlott, amelyet idén Kanadában tartottak meg. A világ 34 országából összesen 180 rajz érkezett, a magyar pályaműveket az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet választotta ki, a GDi Magyarország támogatásával.
Szonja „Ez a kedvencem” című munkája 38 ponttal lett első, maga mögé utasítva az indonéz és ecuadori versenyzőket. Felkészítő tanára Bosnyák Mihály volt.

Markovics Szonja "Ez a kedvencem" című nyertes rajza
Az ünnepélyes díjátadásra október 1-jén kerül sor Budapesten, a GDi Solutions Day konferencián. A győztes rajz a nemzetközi „Children Map the World” könyvsorozatba is bekerül.