MCC-s diák: "Barátoktól, ismerősöktől szoktuk megkapni a janicsárképzőt, de mi ezt belül egyáltalán nem tapasztaljuk" Campus life
Kurucz Tünde

MCC-s diák: "Barátoktól, ismerősöktől szoktuk megkapni a janicsárképzőt, de mi ezt belül egyáltalán nem tapasztaljuk"

"Engem az nem érdekel" - mondta egy diák az esztergomi MCC Feszt nyitónapján, amikor a színpadon éppen a Mandiner főszerkesztője kérdezte Orbán Balázst.

A fesztivált ötödik alkalommal rendezi meg az MCC, amely hivatalosan tehetséggondozó programként működik, de a hvg.hu tudósítása kiemeli, hogy a kormány aligha bánná, ha az események révén népszerűségre tenne szert abban a korosztályban, „ahol a közvélemény-kutatások szerint drasztikusan alacsony a népszerűsége”.

Egy középiskolás lány a hvg.hu-nak úgy fogalmazott:

Barátoktól, ismerősöktől szoktuk megkapni a janicsárképzőt, de mi ezt belül egyáltalán nem tapasztaljuk, nem is igazán foglalkozunk vele, hogy ki, mit gondol a politikáról.

Egy vidéki társaság egyik tagja szerint: „Ahhoz, hogy valaki csatlakozzon, úgy látom, két feltételt kell teljesítenie: legyen tehetséges és hazafi, de mindegy, hogy bal- vagy jobboldali.” Egy másik fiatal pedig azt emelte ki, hogy a jobboldali MCC-sek nagy része úgy érzi, nem a Fidesz, hanem inkább a Mi Hazánk képviseli igazán az értékeit.”

A konzervatív politikai elit 90 százaléka nem hisz Istenben, eladja magát Putyinnak, nem konzervatív, csak helyezkedik.

- tette hozzá.

A megszólalók szerint az MCC közösséget, vitákat és fejlődési lehetőséget kínál, miközben a politika nem kerül elő hangsúlyosan. Egyikük megjegyezte

Az MCC egy bélyeg, de azt gondolom, nekünk ezt viselni kell, mert megkapjuk az ellenszolgáltatást.

A közélet iránt érdeklődő fiatalok kiemelték, hogy a szervezeten belül politikai nézettől függetlenül lehetőség van értelmes vitákra. Volt, aki sajnálkozott amiatt, hogy Kulja András (Tisza Párt) lemondta vitáját Takács Péterrel, de egyértelműen jelezték: szívesen látnának Magyar Pétert vagy Ruszin-Szendi Romuluszt is a fesztiválon – bár erre jelenleg kevés esélyt látnak.