1945. január 27-én halt meg Szerb Antal író, irodalomtörténész, műfordító, akiről többek között a Nemzeti Archívum Sajtóarchívum is megemlékezett – írta a National Geographic.

A nyolcvanadik évforduló kapcsán egykori pasaréti lakóházának oldalán felavatták az emléktábláját is, ahol az író 1933 ás 1938 között élt. Egyik leghíresebb regénye, az Utas és holdvilág ebben a házban készült. Az emléktábla avatóról a kerület polgármestere Őrsi Gergely is megemlékezett a közösségi oldalán.

A magyar irodalom megkerülhetetlen alakja Budapesten született 1901. május 1-jén, szülei művelt, asszimilált zsidó értelmiségiek voltak, hatévesen római katolikus hitben keresztelték meg. Keresztapja, szintén író és emellett székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár lett, aki egyébként a magyar keresztényszocializmus legjelentősebb alakja volt.

Az irodalom iránti szeretete a piarista gimnáziumban folytatott tanulmányai alatt kezdett ébredezni. Egyik legnagyobb támogatója magyartanára, a neves költő Sík Sándor volt, aki erősítette benne az írói pálya iránti ambícióját. Az érettségi után egy évig Grazban hallgatott klasszika-filológiát, majd a pesti bölcsészkar magyar-német szakán tanult tovább, közben folyamatosan írt, a Nyugat és a Napkelet is közölte írásait. Versekkel indult, de a próza lett az igazi terepe.

1924-ben doktorált, dolgozatát Kölcsey művészetéről írta. Ezt követően középiskolai tanár lett a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskolában, itt tanított egészen a zsidótörvények bevezetéséig. Közben hosszabb-rövidebb időt külföldön, Párizsban, Olaszországban és Londonban töltött.

Egy puskatus okozta tragikus halálát

Az ismertség relatív hamar jött az életébe. 1930-ban az Erdélyi Helikon című folyóirat pályázatot hirdetett a magyar irodalom történetének megírására. Az első díjat el is hozta 1932-re elkészült Magyar irodalomtörténet című művével.

Az 1934-ben Kolozsvárott megjelent mű országos hírnevet szerzett neki, ám egyúttal nagy vihart is kavart, a magyar irodalom egyes alakjait ugyanis leemelte a piedesztálról, emberközelbe hozta őket és műveiket. Csodálat és megrendültség helyett szeretetteljes iróniával, olykor humorral írt róluk. Nem kevésbé olvasmányos és „szentségtörő” az 1941-ben megírt A világirodalom története sem, amely a második világháború után nem kis zavart okozott a szovjet fejezet miatt. Ez végül csak 1957-ben jelenhetett meg újra.

Az 1930-as évek gyors egymásutánban hoztak neki kiemelkedő sikereket:

• 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották,
• 1935-ben és 1937-ben Baumgarten-díjat kapott,
• előadásokat tartott a Magyar Rádióban, miközben fáradhatatlanul írt és fordított.
• Nagy sikert aratott regénye, az 1974-ben filmre vitt A Pendragon legenda (1934),
• és 1937-ben kiadták mára kultuszművé vált, több színpadi és egy filmes feldolgozást is megélő Utas és holdvilág című könyvét.

Sajnos, ahogy azt a történelemkönyvekből is tudjuk, a nácizmus egyre nagyobb térhódítása nem hagyott sok lehetőséget a zsidó származású embereknek. Így Szerb Antal mozgástere is beszűkült. Elbocsátották az állásából, a Magyar irodalomtörténetet indexre tették, 1943-ban, majd 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be.

Előbb Pesten dolgoztatták, ebben az időben állította össze Nemes Nagy Ágnes segítségével utolsó művét, a Száz vers című gyűjteményt.

1944 novemberében Sopron mellé, előbb Fertőrákosra, majd Balfra vitték. Innen felesége és befolyásos ismerősei kétszer is próbálták megszöktetni, de ő nem hagyta magára vele együtt szenvedő barátait, írótársait, Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. ’45 január 27-én rengeteg szenvedés és éheztetés után egy nyilas keretlegény agyonverte az írót egy puskatussal.

Emlékét a Fiumei sírkert, ahol a végső nyughelye található, és Balf is őrzi. Utóbbiban 1968-ban állítottak számára emlékművet, amelyen Szerb szavai olvashatóak:

„A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is”.