Egy kilenc éves arizonai kislány Trump-tetoválást akart a nyakára Campus life
Rodler Lili

Egy kilenc éves arizonai kislány Trump-tetoválást akart a nyakára

A tetoválóművész azt állítja, mindent megtett azért, hogy eltántorítsa a családot egy szélsőséges döntéstől.

A tetoválók sokszor találkoznak olyan esetekkel, amik morális dilemmákat okoznak. A kilenc éves lány esete pedig több sebből is vérzik. A New York Post cikke szerint az arizonai tetoválóművészt főleg azért ostorozzák most az interneten, mivel egy kiskorúra felvarrt egy amerikai zászlót, a művész viszont állítja, hogy ezzel igazából megmentette egy sokkal rosszabb végkimeneteltől.

A kislány és a családja azzal a kéréssel érkezett hozzá, hogy szeretnék a lány nyakára Donald Trump portréját varratni.

Egyébként az arizonai törvények értelmében kiskorúak is tetováltathatnak, ha szüleik beleegyeznek, így a Sosa néven ismert művész először egy több mint hatszoros árat ajánlott a kért tetoválásért (80 dollár helyett 500-at), hátha ez eltántorítja őket, de a család ilyen feltételek mellett is ragaszkodott az ötlethez.

Kisebb vita után sikerült rábírni a családot, hogy Trump arca helyett inkább egy amerikai zászlót varr fel a kislány karjára.

 

Amikor a gyerek januárban visszatért a szalonba színmegerősítésre, Sosa posztolta a tetoválást Instagramon annak történetével együtt, és megkérdezte a követőit, mit gondolnak erről. A legtöbb ember szerint élből vissza kellett volna utasítania a munkát, de a férfi azzal védekezett, hogy a család nagyon elszánt volt, így ha nem nála, akkor máshol csináltatják meg a tetoválást. Hozzátette azt is, hogy nem ért egyet az arizonai törvényekkel és nem szívesen – és egyáltalán nem gyakran – varr fel gyerekekre bármit. Ezt a munkát sem vállalná el újra.