A kormányhivatal szerint a problémás mesekönyvet árusító bolt templom és iskola közelében volt.
Nem fogadta be a Kúria a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a kecskeméti Líra könyvesbolt ügyében, amelyben az üzlet egy LMBTQ-karaktert bemutató könyv árusítása miatt került célkeresztbe, ugyanis a bolt iskola és templom 200 méteres körzetében működik, és a gyermekvédelminek nevezett, 2021-es törvény ezt tiltja - írja a hvg.hu.
A per tárgya Francesca Cavallo és Elena Favilli Esti mesék lázadó lányoknak című könyve volt, amely száz történetet tartalmaz olyan nők életéről, akik a saját korukban a jogaikért harcoltak. A kormányhivatal szerint a kötet egyik története, amely Coy Mathis, egy transznemű fiatal lány életét mutatja be, sérti a törvényt.
Ugyan a kormányhivatal ötmillió forintos bírságot szabott ki a Lírára, utána a cég pert indított az ügyben, amelyet jogerősen meg is nyert. A bíróság kimondta: a könyv nem öncélúan ábrázolja a születési nemtől való eltérést, hanem érthetően és az adott történet kontextusában mutatja be a transzneműséggel kapcsolatos problémákat. A bíró szerint a kötet a XXI. századi társadalmi kérdéseket dolgozza fel, és célja a tájékoztatás, nem pedig a provokáció.
A kormányhivatal ezután fordult a Kúriához, melyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a Líra keresetének elutasítását vagy új eljárás lefolytatását kérték. Ezt utasította el a Kúria azzal az indokkal, hogy a " rendkívüli perorvoslati eljárást önmagában nem alapozza meg az, hogy a kormányhivatal nem ért egyet a jogerős ítéletben jogértelmezésével."