Kiváltó oknak a bányászatot, a kőolaj- és gázkitermelést, az utak sózását, a műtrágyahasználatot, és a tájhasználat változását jelölték meg.

Egyébként a jelenség maga nem újkeletű, de először a 21. század első évtizedeiben kezdtek el foglalkozni a vizek szalinizációjával. Nem egyedüli példa rá a Balaton, a kutatók azt mondják, hogy világjelenségről beszélhetünk és a fent felsoroltak mellett még a területek urbanizációja is rásegített a folyamat gyorsulására. A klímaváltozásról nem is beszélve.

A Balaton állapotával kapcsolatos kutatást a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közösen végezték. A balatonvíz 130 évet átívelő kémiaiváltozásról nemrég tanulmányt adtak ki a Hidrológiai Közlönyben.

A tanulmányban leírtak szerint az adatokból egyértelműen látszik, hogy a tó vizének sótartalma a tizenkilencedik század végétől a huszadik század közepéig nem változott, ezt követően azonban az utóbbi ötven évben tartós és napjainkban is folyamatosan tartó növekedés fedezhető fel. A Balaton egész területén a történeti hátterének tekinthető összes ion koncentráció 450 mg/l értékről mostanra 620-690 mg/l körülire nőtt.

Az adatok tekintetében kijelenthető, hogy az 1980-as évek elejéig a Balaton édesvizű tó volt, de ma már édes-sós átmeneti vizű.

Az élővizek sótartalma egyébként széles tartományban helyezkedik el. A Szent Anna-tóban, Erdélyben például az összes ion koncentráció mindössze 10 mg/l, a Fertőben 1500-2000 mg/l, a Velencei-tóban 3000 mg/l a tengerekben pedig 35000 mg/l körülire tehető.

A sótartalom növekedése szükségszerűen hatással van a tó ökológiai rendszerére. Ezt azonban pár korai kezdeményezésen kívül nem nagyon vizsgálták. Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy ha a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, akkor ötven év múlva a Balaton sótartalma megközelíti az 1000 mg/l értéket, amely a tavi élővilág jelentős megváltozását okozhatja.