Könnyebb volt kijutni, kevésbé volt fullasztó a tömeg, és bár idén is fuldoklottunk a portól a Sziget Fesztiválon, a hangulat kárpótolt minket.

A Sziget Fesztivál közeledtével évről évre felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon akarok-e 6 napot egy poros, zajos és drága helyen tölteni. Idén ez különösen aktuális volt, mert első látásra nem kápráztatott el a line up, vagyis azoknak a fellépőknek a listája, akik részt vettek a fesztiválon.

Aztán vagy azért, mert minden alkalommal bővül a száma azoknak, akikkel szívesen futok össze a fesztiválon, vagy csak pusztán azért, mert mazochista vagyok nyomulós külföldi barátokkal, mindig úgy döntök, hogy bevállalom ezt a néhány napot, elvégre egyszer vagyok huszonéves különösebb pénzügyi kötelezettségek, hitel és gyerek nélkül.

Így volt ez tehát idén is annyi különbséggel, hogy a fesztivál első három napjára munka után érkeztem, és néha közben is dolgoztam; interjúkat készítettem, két koncert közben cikket írtam a gyerekkel érkező fesztiválozókról, vagy a korábban felvett videókat vágtam, miközben a barátaim jót nevettek azon, hogy mennyire munkamániás vagyok.

És bár elsőre aggódtam amiatt, hogy a munka és a fesztiválozás mennyire férnek majd meg egymást mellett, ez a kombináció kifejezetten előnyösnek bizonyult. Míg ugyanis a korábbi években már a délelőtti órákban megérkeztem a jellemzően perzselően meleg, száraz és poros Hajógyári-szigetre, idén már túl voltunk a legnagyobb melegen, mire én betettem a lábam a Szigetre.

Ettől függetlenül a napi átlagos lépésszámom ugyanúgy 15-20 ezer lépés körül mozgott, de ez betudható annak, hogy szinte bármilyen koncertet képes vagyok önfeledten élvezni akkor is, ha nem ismerem az előadót, és mert szívesen fedeztem fel a fesztivál nem zenés programkínálatát; az XS Landet, a Global Village részt; fűztem gyöngyöt, színeztem, töltöttem ki tesztet arról, hogy tényleg munkamániás vagyok-e (igen), és beszélgettem emberekkel.

Amellett, hogy poros és hangos - ami miatt a közelben lévők hat napon keresztül nem tudnak aludni - a fesztivál ellen szóló, általában heves vitákat generáló téma, hogy drága. Idén a hatnapos bérlet 154 ezer forintba került azoknak, akik az utolsó jegyárforduló után vették meg, míg a napijegyek árai 38-41 ezer forint között mozogtak. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy minél korábban veszi meg valaki a jegyét/bérletét, annál olcsóbban jut hozzá, és hogy tulajdonképpen hatnapra lebontva még a 154 ezer sem sok; hiszen napi 25-26 ezer forintért élvezhetik programok és koncertek tömkelegét a fesztiválozók.

Természetesen ebben nincs benne az esetleges kemping díja és az elfogyasztott ételek és italok ára, a tavalyi évtől kezdve ugyanakkor a fesztivál erre is kínál megoldásokat; maximum 3200 forintért teljes értékű pénztárcabarát ételkínálatot a vendéglátóhelyeken, és ingyenes vízpontokat a fesztivál teljes területén.

Szomorú tény ugyanakkor, hogy a kedvezményes és pénztárcabarát lehetőségek ellenére a fesztivál a magyar közönség számára még mindig nagyon drága, ellenben a külföldiek rendszeresen rácsodálkoznak az olcsóságára. Máltai, belga, holland, francia és brit fesztiválozókkal is beszélgettünk, akik mindannyian azt mondták; náluk jellemzően ennél sokkal drágább egy fesztivál, amik ráadásul általában rövidebbek is, mint a Sziget. Nekik tehát akkor is megéri Magyarországra jönni, hogy azért utazniuk kell.

Szellősebb koncertek, kevésbé értékelt remek előadók

Bár arról még nem találtam adatot, hogy idén hányan vettek részt a fesztivál egy-egy napján, vagy a hat nap alatt összesen, az a teljes ideje alatt érezhető volt, hogy nincs akkora tömeg, mint a korábbi években. Persze ez lehet optikai csalódás is és talán csak jobban szétszóródtak az emberek, egyes koncertek alatt viszont kifejezetten sok helyünk volt táncolni.

Ez részünkről kellemes volt, az előadók oldaláról viszont némileg elkeserítő. Feltűnően szellős volt például a nagyszínpad előtti tér Stormzy és Janelle Monae koncertjei alatt, holott mindketten remek előadók, akik rendesen odatették magukat a fesztiválon, de Liam Gallagher sem vonzotta fiatal fesztiválozók tömkelegét a nagyszínpad elé, Kylie Monigue koncertjét pedig bevallom; nem vártam meg, mert ha valami tényleg nagyon messze áll még tőlem is - aki szégyentelenül imádja a "mainstream" zenét és közelébe sem megy a mostanában "menő" alter előadóknak - az pontosan ez az ausztrál énekesnő.

Annál nagyobb tömegeket mozgatott meg ugyanakkor Azahriah, Sam Smith és Martin Garrix a nagyszínpadon, vagy az idén Revolut Stage néven futó sátorban a Fontaines D.C.és MØ. De a magyar zenét kedvelők is széles listából válogathattak Azahriah-n túl is; volt a Szigeten Beton.Hofi, Pogány Induló és Anna and the Barbies koncert is.

Hogy mindezek mennyire voltak jók vagy rosszak, arról úgy érzem, nekem nem áll módomban véleményt mondani. Egyrészt, mert nem vagyok szakértő, másrészt pedig egyik koncertre sem kritikus szemmel érkeztem, hanem szórakozni és új előadókat megismerni. A látottak alapján egyébként úgy tűnt, hogy azok, akik kifejezetten egy adott előadó miatt érkeztek a Szigetre - mint ahogy néhány esetben én is -, nem csalódtak az élményben, az pedig, hogy mások mit gondolnak, nem minden esetben kell hogy számítson.

És bár pénzügyi szempontokból nem biztos, hogy a szellősebbnek tűnő közönség jól jön a szervezőknek, a fesztiválozók szempontjából nagyon is kedvező, hogy nem volt tömegnyomor a koncerteken, és elmaradt a sokszor órákig tartó sorakozás a kijárathoz vezető K-Hídnál is. Ez egyébként annak is köszönhető, hogy idén már a H-Hídon is ki lehetett menni, és hogy onnan szerveztek buszjáratokat a Margit híd, budai hídfőig.

Hogy por volt és szárazság, az valószínűleg a nyári fesztiválok kivédehetetlen velejárója, az idén 30 éves Szigetről viszont talán életemben először távoztam úgy, hogy jövőre nem gondolom meg kétszer, hogy részt akarok-e rajta venni. A válasz egyértelműen az, hogy igen. Ennek egyébként már az időpontja is megvan; a 31. Sziget 2025 augusztus 6-11. között lesz.