Megható és frappáns: így búcsúzott a Pannonhalmi Bencés Gimnázium egyik diákja Campus life
Eduline

Megható és frappáns: így búcsúzott a Pannonhalmi Bencés Gimnázium egyik diákja

Nem mindig szerette iskoláját és az ottani szabályokat az a diák, aki ballagási beszédével könnyet csalt tanárai szemébe.

Én nem szerettem Pannonhalmát.

-így kezdődik az a ballagási beszéd, amivel Bodnár László, végzős tanuló búcsúzott a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumtól.

A végzős diák felsorolja, hogy mennyi mindent nem szeretett a kezdetektől az iskolában, elmondja, hogy 13 évesen határozta el, hogy felvételizik Pannonhalmára, de 14 éves korára már másként gondolkodott.

„Nyílt napon nem voltam és a házirendet sem olvastam el korábban.” mondja beszédében. Megemlíti, hogy az első közös esti imára alsónadrágban érkezett, amit tanárai nem néztek jó szemmel. Számos dolgot felsorol, amiket nem szeretett az iskolában, de ezután jön a meglepetés.

De azt hiszem itt az ideje annak, hogy bevalljam, hogy a múlt idő használata nem volt véletlen az imént elhangzott mondatok elején.

A videó megható része itt kezdődik. A végzős diák minden utált dolog kapcsán elmondja, hogy miért is volt jó és a beszéd végére ő maga is meghatódik, ahogyan tanárai is.

Zseniális fotó: így tartott évzárót egy budaörsi iskola tanára

Az idei évzárók a járvány miatt elrendelt intézkedések miatt sem mondhatók hagyományosnak, de van aki még ezt a különleges év végi helyzetet is tudta űberelni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés