Kihagyták a Down-szindrómás diákot az évkönyből, bocsánatot kért az iskola Campus life
Eduline

Kihagyták a Down-szindrómás diákot az évkönyből, bocsánatot kért az iskola

Kihagytak az iskolai évkönyvből egy Down-szindrómás tanulót, az iskola ezek után bocsánatot kért, és azt ígérik, új könyvet adnak ki, pótolva a diák képével.

Glenda DeFabiot, egy New Jersey-i iskola Down-szindrómás tanulóját kihagyták az iskolai évkönyből. Erről Glenda nővére számolt be Facebook-posztjában, az iskola hamar reagált is az esetre - írta meg a Today.

Az iskolától azt nyilatkozták: nem volt szándékos a kihagyás, és senkit sem akarnak kizárni semmilyen ok miatt. Kiegészítő évkönyvet fognak kiadni az összes hallgató - beleértve Glenda - fotóival, és azon lesznek, hogy a jövőben ne fordulhasson elő többször ilyen.

Az család azonban az iskola egy másik forrásától azt tudta meg, mivel a sajátos nevelési igényű tanulók nem tartoznak egyértelműen egyik évfolyamba sem, nem automatikus az évkönybe kerülésük sem. Az iskola egyébként 21 éves korukig lehetővé teszi a sajátos nevelési igényű tanulók számára, hogy ott tanulhassanak.

Az említett poszt szerint pedig más sajátos nevelési igényű diák is kimaradt az évkönyből, a szülőkkel pedig nem is konzultáltak a döntésről a megjelenés előtt. A 20 éves Glendának hiába próbálták elmagyarázni, nem tudta megérteni, hogy ő különbözik az osztálytársaitól. 

Nap képe: ilyen megoldásokat találtak ki az iskolák az idei évzárókra

Kertben, kis csoportokban és vasalódeszkával - egy fővárosi iskola hetedikesei az egyik diák családjának kertjében tartották bizonyítványosztójukat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés