Több mint 21 ezren utaztak külföldre az idén az Erasmus+ program keretében Felsőoktatás
Eduline

Több mint 21 ezren utaztak külföldre az idén az Erasmus+ program keretében

Az idén 16 milliárd forintból valósultak meg az Erasmus+ projektek, és több mint 21 ezer egyetemista, tanár, diák és munkavállaló utazhatott külföldre - írja közleményében a Tempus Közalapítvány.

2019-ben 15,9 milliárd forintot fordítottak köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőtt tanulási Erasmus+ projektek megvalósítására Magyarországon, ez 2018-hoz képest 15 százalékos emelkedést jelent. Magyarországról több mint 21 ezer fő szerzett nemzetközi tapasztalatot, európai szinten a résztvevők száma pedig az év végére várhatóan eléri a 10 millió főt - írja közleményében a Tempus Közalapítvány.

Az Erasmus+ programba az egyetemisták mellett tanárok, diákok, oktatók, szakértők és ifjúsági területen tevékenykedők is bekapcsolódhatnak, külföldi képzésen, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vehetnek részt.

A közlemény szerint a legnagyobb számban továbbra is a felsőoktatási hallgatók, illetve oktatók képviseltetik magukat, de az előző évhez képest jelentős növekedés mutatkozott a felnőtt tanulók célcsoportjában, ahol alapítványok, egyesületek és vállalkozások pályázhatnak munkatársaik külföldi továbbképzésére.

2019-ben a pályázati támogatás a következőképpen oszlott meg: 52 százalékát a felsőoktatásban résztvevők, 24 százalékát a szakképzésben, 18 százalékát a köznevelésben, 6 százalékát pedig a felnőtt tanulásban érintettek utazására fordították. A legnépszerűbb célországok Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Olaszország, Görögország és Románia.

A különböző lehetőségeket és a résztvevők tapasztalatait október 10-12. között mutatják be az Erasmus Napokon, országszerte közel nyolcvan eseményt rendeznek - írja az alapítvány a közleményben.

Külföldi tanulási lehetőség: minden, amit az Erasmus+ programról tudni kell

Szívesen tanulnátok külföldön vagy szereznétek szakmai tapasztalatot egy másik országban? Fejlesztenétek a nyelvtudásotokat anyanyelvi környezetben? Az Erasmus+ program keretében akár egy évet is eltölthettek külföldi főiskolán vagy egyetemen. Mutatjuk a részleteket.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés
Friss középiskolai rangsor: ezek a legjobb alapítványi gimnáziumok Közoktatás Eduline

Friss középiskolai rangsor: ezek a legjobb alapítványi gimnáziumok

A HVG középiskolai rangsorában a legjobb alapítványi iskola az idén is a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola lett, a top ötbe egy egri és egy paksi intézmény is bekerült. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.