Megsérült a tornaórán, kétmilliós fájdalomdíjat kaphat egy középiskolás
Tízezer dolláros, vagyis kétmillió forintos kártérítést követel középiskolájától egy kaliforniai diák, mert megsérült testnevelésórán.
Tízezer dolláros, vagyis kétmillió forintos kártérítést követel középiskolájától egy kaliforniai diák, mert megsérült testnevelésórán.
Háromezer fontos, vagyis egymillió forintos kártérítést kapott az a brit tanuló, aki elesett az iskola folyosóján, könnyű sérülései miatt kórházba is kellett szállítani. 2008 és 2010 között csak Liverpoolban és a környező településeken több mint ötvenezer font kártérítést ítéltek meg diákoknak iskolai balesetek miatt.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.