Online nyelvvizsgák: kizárt a csalás lehetősége? Nyelvtanulás
Eduline

Online nyelvvizsgák: kizárt a csalás lehetősége?

A világjárvány nagyban befolyásolta a nyelvvizsgák szervezését és megtartását is. Az már eldőlt, hogy lesznek online nyelvvizsgák, azonban arról még keveset lehet tudni, hogyan zajlanak majd ezek a vizsgák.

Még március közepén kiderült, hogy a koronavírus miatt elhalasztják a tavaszi vizsgákat, és ahogyan arról már beszámoltunk, az április 10-én megjelent kormányrendelet alapján online is szervezhetnek nyelvvizsgát az arra alkalmas vizsgaközpontok. Hogyan zajlanak majd ezek a vizsgák?

Az írásbeli vizsgafeladatok alapvetően ugyanúgy fognak kinézni, mint a papíralapú, tantermi vizsgáknál – mondta el az InfoRádiónak a május elején induló otthoni nyelvvizsgáról Rozgonyi Zoltán. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke hozzátette, hogy a rendszer biztonsági tűzfalai kizárják a csalás lehetőségét.

A vizsga abban lesz más a hagyományos írásbelikhez képest, hogy a vizsgázónak egy számítógép előtt kell ülnie, egyedül egy szobában. Előírás ugyanis az otthoni online számítógépes vizsgák esetében, hogy egy olyan csendes, elkülönített szobát kell biztosítani, ahová a vizsga alatt senki nem lép be – mondta Rozgonyi Zoltán.

A vizsgákon ugyanúgy lesznek csoportfelügyelők, amit úgy el kell elképzelni, hogy a vizsgázók virtuális csoportokba lesznek beosztva és őket egy virtuális teremfelügyelő fogja szemmel tartani a számítógép kameráján keresztül. Ezen kívül kelleni fog egy második kamera, egy oldalra elhelyezett telefonkamera, amelynek rá kell látnia a vizsgázóra, annak asztalára, a képernyőre és a képernyő mögötti térre is. Ez az előírás a teljes biztonság érdekében van – tette hozzá a szakember.

Rozgonyi Zoltán úgy véli, hogy ezzel a rendszerrel a csalás kizárható és nagyon magas szintű, rafinált hackernek kell ahhoz lenni, hogy a rendszerek biztonsági tűzfalait valaki át tudja törni. Arra is ügyelnek majd, hogy a vizsgázó helyett valaki más, egy egészen eltérő helyről ne tudja begépelni a válaszokat. A rendszer egyetlen egy külső kapcsolat létesítését engedélyezi, és ez a vizsgaközpont szervere lesz, ahonnan a vizsgázó letöltheti az elektronikus vizsgalapokat, és ahová visszamennek a válaszok. A vizsgákon többnyire a TeamViewer szoftvert, illetve annak további megfelelőit alkalmazzák majd.

A beszédkészségvizsga lebonyolításában azonban már lesznek eltérések. A vizsgaközpontok eltérő megoldásokat választottak. Van olyan vizsgarendszer, amelyben a vizsgázó a számítógéptől kap kérdéseket, a válaszokat pedig rögzítik. Illetve két központ esetében élő szóbeliről van szó, amely szinte teljesen meg fog egyezni a hagyományos szóbeli vizsgával, csak kamerán keresztül történik – fejtette ki a szakember.

28 nyelvből szerezhettek nyelvizsgát online

Megkapták a kijelölt nyelvvizsgaközpontok az akkreditációt az online nyelvvizsgákhoz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hirdetés