Számos, felekezettől független közös vonásuk van a Magyarországon működő, felsőfokú képzést nyújtó hittudományi egyetemeknek, főiskoláknak: a többségük nagy – esetenként több száz éves – múltra tekint vissza, de közös a sorsuk abban is, hogy a rendszerváltás előtti majd négy évtizedben be voltak tiltva. A rendszerváltás éveiben újraindult intézmények jó részében azonban már nem csak – sőt többségében nem – papokat, lelkészeket képeznek, hanem olyan világi munkatársakat, akik az ezekben az intézményekben megszerzett, államilag elismert diplomával a tágabb munkaerőpiacon is elhelyezkedhetnek.

A hittudományi főiskolák többsége mögött – nem függetlenül a magyar társadalmon belüli felekezeti megoszlástól – iskolafenntartóként valamilyen katolikus szervezet (püspökség, szerzetesrend) áll. A reformátusok a nagy múltú sárospataki Teológiai Akadémiát, az evangélikusok pedig az 1950-ig Magyaróváron működött – a hittudományi képzés leválasztása után 1950-ben Budapestre áthelyezett – intézményüket ébresztették fel Csipkerózsika-álmából, amikor az 1990-es évek elején államilag elismert hittudományi főiskolaként újjászervezték az oktatást.

Az esetek többségében azonban nem egyszerű újraalapítás történt, hanem a kor kihívására reagálva a képzési struktúra is megújult. Miközben az intézmények fő csapásiránya továbbra is a hittudományi képzés, a legtöbb intézmény jelentősen bővítette, színesítette a kínálatát. A teológusoktatás mellett nemcsak olyan „egyházias” munkakörökbe képeznek ki szakembereket, mint például a hitoktatói vagy templomi kántori állás, hanem náluk pedagógiai, szociális munkás vagy épp mentálhigiénés szakképesítés is megszerezhető.

Egyházi egyetemek – növekvő népszerűség, pluszpontok a hitéletért

Az államilag elismert diplomák többirányú hasznosíthatóságát az is növeli, hogy e főiskolák többsége valamilyen állami egyetemmel karöltve hirdeti meg kurzusai egy részét. A Veszprémi Érseki Főiskolán például a hittanár-nevelőtanár szakot az ugyancsak veszprémi székhelyű Pannon Egyetemmel közös szakpárban indították útjára. De van például (hat féléves) csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzési szak is a főiskolán. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem – amelyik 1991-ben alapító tagja volt a Debreceni Universitas Egyesülésnek – jelenleg is társult intézménye a Debreceni Egyetemnek, amellyel több közös képzése van.

Az egyházi kapcsolatok révén számos intézmény szoros kapcsolatban áll külföldi társintézményekkel, így az Erasmus ösztöndíjprogram befagyása sem akadálya a nemzetközi kooperációnak. A piaristák, a bencések és a ferencesek fenntartásában működő Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola például a római Szent Anzelm és a Leuveni Katolikus Egyetemmel közös képzést működtet. A Pápai Gergely Egyetem (Gregoriana) hazai adaptációjaként tavaly a gyermekvédelem területén indítottak interdiszciplináris képzést – nemcsak egyházi intézményekben dolgozóknak, pedagógusoknak, hanem bármilyen, pszichológiai, segítő-szakmai, lelki gondozói területen dolgozó, BA-diplomával már rendelkező hallgatóknak is.

A roma diákok szegregált oktatását az egyházi iskolák erősítik az ombudsmani jelentés szerint

A Sapientia 25 évvel ezelőtti létrehozását jórészt az indokolta, hogy a megelőző évtizedekben a pap- és lelkészképzésre jelentkezők száma igencsak megcsappant, így egyre kevésbé volt értelme külön oktatási intézményeket fenntartani. A profil meghatározásakor és folyamatos bővítésekor az is fontos szempont, hogy nyissanak a külvilág felé. Így jelenleg osztatlan tanári képzésekre lehet náluk jelentkezni az általános felvételin, emellett – ahogy a szeptemberben hivatalba lépett új rektor, Bagyinszki Ágoston fogalmaz – olyan határterületeket kerestek és keresnek, amelyek „a keresztény értékvilágtól ihletett segítő szakmáknak” számítanak. A palettán a művészet- és meseterápiától kezdve a már említett gyermek- és ifjúságvédelmen és szociális irányú képzéseken, szupervíziós szakirányokon át az „emberközpontú” gazdaságig sokféle téma található. A szociológia olyan részterületei is fontos szerepet kapnak a képzés során, mint a roma társadalom ismerete.

„Dunántúli katolikus universitas, térségi keresztény szellemi központ” kialakítására törekszik a Veszprémi Érseki Főiskola – mondja Sebestyén József, az egyetem rektora. Az utóbbi hat évben több olyan képzés is indult az intézményben, amelyek nem klasszikus teológiai irányzatok. Ilyen többek között az egyházi közösségszervezés, közösségfejlesztés, közösségvezetés, a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzés, ápolás és betegellátás. A rektor szerint

nem feltétel, hogy valaki katolikus legyen, azt viszont elvárjuk, hogy tartsa tiszteletben a hitünket, és legyen befogadó arra, ahogyan mi értelmezzük a világot és az ember lényegét

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által működtetett Wesley János Lelkészképző Főiskola viszonylag új intézménynek számít (Iványi Gábor 1987-ben alapította, és 1991-ben került be az államilag elismert, egyházi felsőoktatási intézmények közé), de élen járt abban, hogy az elsők között kapcsolta össze az elméletet a gyakorlattal: a teológiát a szociális munkások oktatásával, amivel új színt hozott a hittudományi képzések világába. Nemrégiben pedig a környezettani szakot indította el – a hat féléves kurzus kimeneti oldalán a végzettek „alkalmazott környezetkutatói” szakképesítés megszerzéséről kapnak (államilag elismert) oklevelet.

A hittudományi egyetemek és főiskolák nem hittudományi szakjain – ahogy a felsőoktatás más területein – egyaránt vannak állami ösztöndíjjal elvégezhetők, illetve önköltségesek. Az előbbiek esetében ugyanazok a feltételek érvényesek, mint másutt a felsőoktatásban. Pluszelvárás lehet viszont az egyházi intézmények többségénél valamifajta azonosulás az intézmény mögött álló egyházzal, szellemiséggel. A fő szabálytól való eltérés többnyire abban is megmutatkozik, hogy ezeknek az intézményeknek a hittudományi tárgyakra a központi felvételitől független, saját belső eljárásuk van a jelentkezők közötti válogatásra.