Így kaphatjátok vissza a nyelvvizsgátok díját 2020-ban Nyelvtanulás
Eduline

Így kaphatjátok vissza a nyelvvizsgátok díját 2020-ban

Mekkora összeget kaphattok vissza az első sikeres nyelvvizsga árából 2020-ban, és hogyan igényelhetitek vissza a vizsga díját? Itt vannak a részletek.

Az első sikeres komplex B2-es (középfokú) vagy C1-es (felsőfokú) nyelvvizsga díját a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számítva egy éven belül lehet visszaigényelni, tehát már csak a 2019-ben letett vizsgák árát kaphatjátok vissza. Ha a szóbelit és az írásbelit külön-külön teszitek le és egyesítitek őket, akkor a második részvizsga napját kell figyelembe venni - ha több mint egy év telt el a kettő között, csak a második részvizsga díja után jár támogatás.

Visszaigényelhetitek a komplex nyelvvizsgával egyenértékű emelt szintű idegen nyelvi érettségi díját, illetve a honosítás díját is az érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány kiállításának napjától, illetve a honosítási határozat közlésétől számított egy éven belül.

Kik igényelhetik vissza a nyelvvizsga árát?

Azok, akik a nyelvvizsga-bizonyítványban megjelölt vizsganapon - egyesíteni kívánt nyelvvizsgák esetén a második részvizsga napján - még nem töltötték be a 35. életévüket. Érettségi és honosítás esetén az érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány, illetve a honosítási határozat kiállításának napja számít.

Mekkora összeget kaphattok vissza?

A támogatás maximuma mindig a díjfizetés időpontjában érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeg. Ez 2019-es vizsga, illetve honosítás esetén 37 250 forint, 2020-as befizetés esetén várhatóan 40 250 forint lesz. Egyesíthető részvizsgák esetén a második sikeres részvizsga díjának megfizetésekor érvényes minimálbér számít.

Minden nyelvre vonatkozik?

Nem, egy svéd nyelvvizsga díját például nem lehet visszaigényelni. Itt találjátok a támogatott nyelvek listáját.

Hogyan igényelhetitek a visszatérítést?

A kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának kell benyújtani postai úton egy formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon. Itt olvashatjátok a részleteket, a támogatásról szóló részletes tájékoztatót pedig a Magyar Államkincstár honlapján találjátok.

Nyelvtanulás? Nyolc tipp, amivel könnyebben megtanulhatjátok a szavak helyesírását

Éppen egy új nyelvvel ismerkedtek, vagy már régóta használjátok, de néhány szónak a helyes alakját nem tudjátok eltalálni? Ezekkel a trükkökkel elsajátíthatjátok a legnehezebb szavak helyesírását is.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés