Neves brit iskolák menzaszolgáltatója alapított leányvállalatot Budapesten Közoktatás
Rodler Lili

Neves brit iskolák menzaszolgáltatója alapított leányvállalatot Budapesten

A főszakácsnak évi 14 milliós fizetést kínáltak, azonban az ételeit nem az állami iskolák diákjai fogják élvezni.

A több mint kétezer embert foglalkoztató Thomas Franks Ltd. ami a catering piacon egy világszerte szolgáltató angliai családi vállalkozás, leányvállalatot alapított Budapesten, és a Nagykovácsiban működő American International School of Budapest diákjainak étkeztetését fogja átvenni – írta meg a HVG.

Egyébként a megbízói között van Skócia legrégebbi bentlakásos iskolája, a Loretto és további számos patinás magániskola.

Jelesre vizsgázott a svédasztalos menza a II. kerületben

A konyhafőnök pozíciójára a napokban írtak ki pályázatot a LinkedInen, amely már le is zárult. Az éves fizetés több mint 14 millió forint, cserébe ezeknek a követelményeket kell majd teljesítse a főszakácsnak:

„A főszakácsnak friss szezonális alapanyagokból rendszeresen változó, saját maga által összeállított menüket kell szolgáltatnia a 800 diáknak és tanárnak, egy egész nap nyitva tartó kávézó működtetésével egyetemben.”

A feladott hirdetésből az is kiderült, hogy a séfnek gondoskodnia kell arról, hogy az étlapokat a tápértékük alapján tervezzék meg, a lehető legjobban kihasználják az aktuális ételstílusokat és a vendégek elvárásait a napi kiszolgálás, valamint az esetleges rendezvények és egyéb különleges események idején - gyűjtötte ki a hírportál.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.