Nem pótlékot vagy SZÉP-kártyát, hanem rendes fizetésemelést kérnek a tanárok Közoktatás
Eduline

Nem pótlékot vagy SZÉP-kártyát, hanem rendes fizetésemelést kérnek a tanárok

Ez derül ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felmérésének részeredményeiből.

A PDSZ azt követően indított kérdőívet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában zajló sztrájkbizottsági egyeztetések legutóbbi, november 18-ai ülésén egyértelművé vált, a kabinet januártól legfeljebb 10 százalékkal növelné a pedagógusok fizetését - írta meg a Népszava.

Ráadásul nem is az alapbérük emelkedne, hanem pótlékot vagy az igazgató által elosztható plusz "bértömeget" kapnának. A kormány ezen felül évi 200 ezer - havi 16,6 - forintos SZÉP-kártyát adna a közoktatásban dolgozóknak.

Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja a lapnak azt mondta: a tendenciák egyértelműek, a pedagógusok többsége nem lenne elégedett a kormány ajánlatával. A legtöbben az alapbér legalább 50 százalékos emelését fogadnák el. A kérdőívet kitöltők több mint 90 százaléka jelezte, anyagi gondjaik is vannak, a fizetésük nem elég arra, hogy minden szükségletüket fedezzék belőle és megvalósíthassák céljaikat.

A garantált bérek emelkednek, de nem a közoktatásban

A legalább középfokú végzettségű munkakört betöltők garantált bérminimuma 2022-ben bruttó 260 ezer forintra emelkedik, ugyanakkor a nevelés-oktatásban dolgozók bértáblája továbbra sem változik, emiatt több pedagógusnak a bére a garantált bérminimumnál is kevesebb lesz, amit a munkáltató kénytelen kiegészíteni, hogy jövőre elérje a bruttó 260 ezer forintot.

A PDSZ azt is kiszámolta, mennyi pénztől esnek el a pedagógusok amiatt, mert a bértáblájuk alapja már nem a minimálbér: munkaévektől és besorolástól függően néhány tízezertől több százezer forintig is terjedhet ez az összeg. Például egy 6-8 éve a pályán lévő, egyetemi végzettségű, “Pedagógus I.” besorolású tanár bruttó 264 ezer forintot kereshet jövőre, de ha a bérét a 200 ezer forintos minimálbér alapján számítanák, bruttó 520 ezer forint lenne a fizetése.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.