Az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy egy tanár a munkahelyén fertőződött meg Közoktatás
Eduline

Az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy egy tanár a munkahelyén fertőződött meg

A Klebelsberg Központ szerint az iskolák megoldják a beteg pedagógusok helyettesítését. Az Emmi szerint pedig az iskolaigazgató kezdeményezheti a vizsgálatot, ami bizonyítja, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott fertőzött személlyel.

A Magyar Nemzet kérdésére a Klebelsberg Központ közölte: az iskolák megoldják a beteg pedagógusok helyettesítését. Hozzátették, a központ nem vezet nyilvántartást a Covid–19-cel fertőzött pedagógusokról. Minden esetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ dönt arról, hogy fertőzés vagy annak gyanúja miatt hány pedagógusnak és diáknak rendel el karantént. A karanténban lévő, de nem beteg pedagógusok vállalhatják, hogy otthonról is ellássanak feladatokat, ebben az esetben pedig természetesen a teljes fizetésüket folyósítja a fenntartó.

Kásler Miklós még szeptemberben bejelentette, hogy 100 százalékos táppénz jár minden, a munkahelyén koronavírussal megfertőződött tanárnak, továbbá azoknak, akik karanténba kényszerültek. Ezzel kapcsolatban Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta a lapnak, hogy az ígéret gyakorlati alkalmazására egy kicsit még várni kell. – A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a kormányülésen már elfogadták a szóban forgó módosítást, de a konkrét jogszabály még nem született meg róla. Reméljük, mielőbb hivatalos formát ölt a miniszteri bejelentés – fogalmazott az elnök.

A heti 32 órás kötött munkaidő terhére beoszthatók a tanárok eseti helyettesítés keretében, ám ha a helyettesítések száma meghaladja a napi kettőt, illetve a heti hat órát, akkor túlórapénzt kell fizetni a pedagógusnak - írja a lap. Abban az esetben, ha az eseti helyettesítés rendkívüli munkavégzést (hétvégi munka) vagy más munkakörbe való átirányítást is jelent, akkor közalkalmazottak esetében ugyancsak jár a külön díjazás.

Amennyiben az eseti helyettesítés rendkívüli munkavégzést (például hétvégi munka) vagy más munkakörbe való átirányítást is eredményez, akkor a közalkalmazottak esetében ugyancsak jár a külön díjazás – ezt Rétvári Bence parlamenti államtitkár írta Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában. Ha egy pedagógus az intézményben fertőződik meg, akkor az foglalkozási megbetegedésnek minősül és ennek gyanúját az észlelő orvos köteles az illetékes kormányhivatalhoz bejelenteni. Ilyenkor jár a százszázalékos táppénz.

A lap úgy tudja, hogy az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy az illető valóban a munkahelyén kaphatta el a fertőzést. Megkeresésükre az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: pozitív laboreredmény birtokában az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott Covid–19-cel fertőzött személlyel.

2021 legjobb öt egyetemi gyakorlóiskolája - középiskolai részrangsor

Három budapesti, egy szombathelyi és egy debreceni gimnázium vezeti a HVG gyakorlóiskolai rangsorát. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

Hirdetés