Az Emmi megerősítette: jár a teljes táppénz a munkahelyükön megfertőzödött tanárokak Közoktatás
Eduline

Az Emmi megerősítette: jár a teljes táppénz a munkahelyükön megfertőzödött tanárokak

Az Emberei Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint foglalkozási megbetegedésnek számít, ha a tanárok az iskolában kapják el a koronavírus-fertőzést. Az erről szóló jogszabály viszont azóta sem jelent még meg.

Bár Kásler Miklós múlt héten bejelentette, hogy 100 százalékos táppénz jár minden, a munkahelyén koronavírussal megfertőződött tanárnak, továbbá azoknak, akik karanténba kényszerültek, a gyakorlatban a tankerületek és az intézményvezetők jóindulatán múlik, ezt valóban megkapják-e – nyilatkozta a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

Most azonban az ATV megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megerősítette: akinél

vélelmezhető, hogy munka közben kapta el a vírust, az foglalkozási megbetegedésnek minősül és száz százalékos táppénz jár érte.

Arra viszont nem válaszoltak, hogy az erről jogi szabályozás mikorra várható.

A PSZ vezetője korábban elmondta, ők azt az ígéretet kapták a Klebelsberg Központtól, hogy hamarosan megjelennek a pontos részletek. Amíg ez nem történik meg, addig azt javasolják, hogy ha valaki karanténba kényszerül, és jelentkezik az orvosánál, a miniszter bejelentésére hivatkozva kérje, hogy az esetet kezeljék munkahelyi balesetként.

"Nem mi döntjük el, hogy hány osztály kerül karanténba"

Bár a hibrid oktatásról a járvány második hullámához érve is megoszlanak a szakmai vélemények. Az idei tanév eddigi tapasztalatairól beszélt Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés