Van, ahol már nem nyitnak ki a sulik ebben a tanévben Közoktatás
MTI

Van, ahol már nem nyitnak ki a sulik ebben a tanévben

Az idei tanévben már nem nyitnak ki újra az iskolák Kaliforniában a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Gavin Newsom, a tagállam kormányzója.

Közlése szerint a tanév hátralevő részét továbbra is távoktatással tartják meg. A kormányzó már március közepén azt mondta: valószínűtlen, hogy az idei tanévben visszatérhetnek a tanulók az iskolákba.

Kaliforniában él az Egyesült Államok összes iskolás korú diákjának 12 százaléka, 6,1 millió tanuló.

Egy nap alatt több mint 50 ezren szavaztak: „maradjanak el az érettségik"

Tegnap indítottunk szavazást, amiben azt kérdeztük a végzősöktől és a vizsgákra készülő diákoktól: mit csinálnátok a 2020-as érettségikkel? Itt van az első nap szavazatainak állása.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.