Újabb két gimnázium tiltakozik nyílt levélben a NAT ellen Közoktatás
Eduline

Újabb két gimnázium tiltakozik nyílt levélben a NAT ellen

Újabb két neves gimnázium csatlakozott a NAT-tal (Nemzeti alaptanterv) szembeni tiltakozáshoz. Nyílt levélben fogalmazták meg aggályaikat.

A budapesti Eötvös József Gimnázium és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium is nyílt levélben csatlakozott az új NAT bevezetése elleni tiltakozáshoz - írta meg a 444.hu.

A Eötvös József Gimnázium tanárai egyetértenek az eddig NAT-kritikákkal, elsősorban azért utasítják el a szeptemberi bevezetést, mert

a megjelent szöveg nem széleskörű szakmai egyeztetéssel készült. Készítői nem vették figyelembe sem a pedagógiai szakemberek, sem a tanárok, sem a szakmai szervezetek, sem a tudományos kutatók, sem a művészetekkel alkotó módon foglalkozók véleményét.

Az óraszámok és a tanárok önállóságának, szabadságának problémáin túl kiemelték, hogy a tanterv nem a modern egyéniség- és képességfejlesztő pedagógiát támogatja, hanem az általa preferált kánonok minél teljesebb elsajátítását. Ezzel együtt nem szolgálja a tanulás legfőbb célját, az önálló, kritikai gondolkodás elsajátítását, a művelődés segítségével elérhető örömszerzést, a személyiség kiteljesítését, a felnövekvő nemzedék harmonikus, szabad életet élő polgárokká válását sem.

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium szaktanárai és kollégiumi nevelőtanárai többek mellett hangsúlyozták a természettudományos tantárgyakat körülvevő problémakört: szakmailag vállalhatatlannak tartják a természettudományos tantárgyak óraszámainak drasztikus csökkentését, hiszen így - ahogyan azt a tanterv is kijelenti - a magyar gimnáziumok ezentúl kémiából és földrajzból nem készítenek fel a középszintű érettségire sem.

Az intézmény az érettségi igazságtalanságára is felhívja a figyelmet: mivel az új tantervet felmenő rendszerben (az 1., 5., 9. osztályban vezetik be), így a jelenleg hat évfolyamos gimnáziumba járó 7. és 8. osztályos diákoknak az új NAT szerint kell majd érettségizniük, miközben óraszámaik és elsajátítandó tananyaguk a NAT korábbi verziójához igazodik.

Nem azt tanulják tehát, amiből érettségizni fognak - ez felháborító és elfogadhatatlan

- fogalmazott az iskola. A diákok érdekében, a tanulás és a tanítás szabadságának szellemében azon lesznek, hogy ezeket a változtatásokat ne vezessék be. Hozzáteszik, egy új NAT kidolgozásához készséggel felajánljuk ingyenes szakmai segítségünket.

Először a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanári munkaközössége állt ki tantestületileg az új NAT ellen. Azóta gimnáziumigazgatók, számos pedagógus, egyetemi oktatók is tiltakozni kezdtek. A szakszervezetek kritikáit itt olvashatjátok el.

Európai szinten is kivételes az új NAT körüli helyzet

Az elmúlt évtizedekben egyetlen európai országban sem fordult elő olyan, hogy a legnagyobb titokban, a szakmai és társadalmi nyilvánosság teljes kizárásával készüljön el egy, a közoktatás alapjait meghatározó dokumentum - írja a Népszava.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.