A mesterséges intelligenciáról indít ismeretterjesztő sorozatot az ELTE Felsőoktatás
Gál Luca

A mesterséges intelligenciáról indít ismeretterjesztő sorozatot az ELTE

A videóinterjúkból, podcastokból és tudománykommunikációs versenyből álló kezdeményezés célja, hogy bemutassa napjaink izgalmas tudományterületeit és a mögöttük álló kutatókat.

Új tudományos-ismeretterjesztő sorozatot indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem, ahol a szakértők a következő hónapokban a mesterséges intelligencia témáit fogják körbejárni.

Az első videóban Csaba István akadémikus, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék egyetemi tanára válaszol olyan kérdésekre, mint hogyan lehet kutatni vagy meghatározni a mesterséges intelligenciát? Hogyan találkozhatnak vele a hallgatók az egyetemen, illetve milyen változásokat hozhat az új technológia a jövőben?

Az akadémikus saját kutatócsoportjával elsősorban arra fókuszál, miként lehet a technológiát a tudományos kutatásban hasznosítani. Ehhez a már meglévő képfeldolgozó módszerek átalakítására törekszenek úgy, hogy azok orvosi képeket is tudjanak elemezni. A munka során számos hazai és nemzetközi kutatásban vesznek részt többek között a Semmelweis Egyetemmel és kórházakkal.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.