Újabb bírósági ítélet született az SZFE-ügy kapcsán Felsőoktatás
Eduline

Újabb bírósági ítélet született az SZFE-ügy kapcsán

A Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs vezetője megnyerte a sajtóhelyreigazítási pert az Origóval szemben.

Veszprémi Judit Facebookon jelentette be, hogy a bíróság kimondta, a lap hazudott, amikor szeptember 18-án azt állították, hogy politikai nevelőtábort szervezett az SZFE hallgatóinak.

Korábban az egyetemen szeptember 24-én tartott kétórás figyelmeztető sztrájkkal kapcsolatban az Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bírósági döntést, és kimondta, hogy az jogszerű volt, ugyanis a sztrájkkövetelések a munkavállalók gazdasági, szociális és munkajogi érdekeit érintették.

Illetve bűncselekmény hiányában mindegyik feljelentést elutasították Szarka Gábor - a hallgatók által el nem ismert - kancellár ügyében, aki még októberben próbált meg bejutni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre ám sorfalba ütközött, így nem jutott be az egyetemre.

Folyamtban lévő ügyek is vannak még a járványhelyzet miatt őrhelyüket feladni kényszerült hallgatók és oktatóik körül. Az Oktatási Hivatal azonban november 13-án visszautasította mind a betekintési-, mind a benyújtási kérelmet, a hallgatók és oktatók közössége ezért közigazgatási pert indítottak.

Pert indítanak az Oktatási Hivatal ellen az SZFE polgárai

A hallgatók még november 2-án fordultak a hivatalhoz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés