Mi vár rátok, ha bölcsészettudományi szakon végeztek? Felsőoktatás
Eduline

Mi vár rátok, ha bölcsészettudományi szakon végeztek?

A bölcsészettudományi szakok is nagyon népszerűek a felvételizők körében, de vajon mire számíthatnak, akik ilyen képzési területen szereznek diplomát?

Nemrég megnéztük, hogy mivel számolhatnak azok a hallgatók, akik gazdaságtudomány képzési területen végeznek, most pedig megnéztük, hogy mit mondanak a statisztikák a bölcsészettudományi képzési területtel kapcsolatban.

A kutatás alapjául szolgáló adatok a 2015/16-ban végzett hallgatókra vonatkoznak. A vizsgált időszakban a végzettek száma 3001 és a legtöbben, 1174-en az ELTE-n végeztek. Az ábrán jól látszik, hogy mely egyetemek voltak a legnépszerűbbek.

 A bruttó átlagjövedelem 233 197 forint, a kutatás szerint a legmagasabb bruttó jövedelme az ELTE-n végzett tanulóknak van, 251 823 forint.

Az első munkavégzésig eltelt hónap átlagban 2,49.Gazdálkodási forma szerint a legtöbben (87,26) a versenyszférában dolgoznak. A végzett hallgatók 49,87 százaléka végez diplomás munkát, 13 százalékuk tanul és dolgozik mellette, 1,93 százalék pedig az álláskeresők aránya.

Érdekes a nemek aránya is. Jól látszik, hogy a bölcsészettudományi képzések inkább a lányok körében kedveltek. 24,68 százalék a férfiak aránya és ezzel szemben 75,32 a nők aránya.

Komoly gondban lehetnek az angol egyetemek a Brexit után

Ugyanis elképzelhető, hogy a Brexit után jelentősen visszaesik az Egyesült Királyság egyetemein az Európai Unióból érkező hallgatók száma.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés