Kevesebb kollégiumi férőhellyel kezdi az ELTE a következő tanévet Felsőoktatás
Eduline

Kevesebb kollégiumi férőhellyel kezdi az ELTE a következő tanévet

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szeptembertől bezárja a 400 férőhelyes Kerekes utcai kollégiumot, és minden maradék három- és négyágyas szobát kétágyassá alakít át. Így több száz diák kényszerülhet pesti albérletbe, de ezt nem mindenki engedheti meg magának.

Cikkünk frissült

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az ELTE több budapesti kollégiumát is bezárhatja az őszi félévben, emiatt pedig csökkenhet a kiadható - eddigi adatok alapján körülbelül 3200 darab (plusz a külföldi hallgatóké) - férőhely száma. Szeptembertől a 400 férőhelyes Kerekes utcai kollégiumot például nem fogják igénybe venni, de a többi kollégium szobáit is átmenetileg mindenhol kétágyassá alakítják. Az átmeneti intézkedést a járványügyi helyzet miatt hozták meg, és egyelőre az őszi félévre vonatkoznak, amikor még szükség lehet a koronavírus elleni védekezésre. A döntést hetek óta készítették elő, bevonva a kollégiumi és egyetemi Hallgatói Önkormányzatokat is.

Bár az egyetem közleménye szerint a diákok 20-40 ezer forintos lakhatási támogatást kapnak majd, ám ennek részletei még nincsenek kidolgozva. A férőhelyek kiesése pedig a legtöbb hallgatónak komoly fejtörést okoz. Egyesek a nyári pihenés helyett inkább dolgozni fognak, és abban reménykednek, hogy össze tudnak gyűjteni annyi pénzt, amiből szeptembertől kifizethetnek egy albérletet. Mások viszont erre nem látnak esélyt, ezért úgy gondolják, hogy inkább kihagynak egy évet - mondták a hvg.hu-nak az ELTE hallgatói.

A halasztást tervező fiú úgy gondolja, mindössze öt százalék az esélye, hogy kollégiumi helyhez jusson - annak ellenére is, hogy messze lakik és csonka családban él -, az egyetemi támogatást pedig nem látja elegendőnek egy pesti szoba bérléséhez. Állítása szerint legalább 30-40 közvetlen ismerőse van hozzá hasonló helyzetben, de a belső csoportokban zajló beszélgetésekből azt szűrte le, hogy akár több száz diák is fontolgathatja a halasztást kollégiumi hely híján.

Pontos számokat azonban még nem lehet tudni, ugyanis az ELTE nem közölte, hány férőhelyet szüntetnek meg, de a lap által megkérdezett hallgatók 900-1100 kollégiumi hely megszűnésével kalkulálnak.

Nemcsak az olcsó lakhatás miatt választják a diákok a kollégiumot

Az ELTE hallgatói a legolcsóbb koliban már havi 9 ezer forintért lakhatnak, míg a legdrágább helyek is 18 ezer forint körül mozognak. Így érthető, hogy nem szeretnének albérletbe menni, ahol a fővárosban havonta akár 40-80 ezer forintot is elkérhetnek egy-egy szobáért. De sokan nemcsak az olcsó lakhatás miatt választják a kollégiumokat, hanem a közösség miatt is. A lapnak megszólaló egyik hallgatót például pénzügyileg is megterhelne egy albérlet fizetése, de sokkal rosszabbul érintené, hogy kiesik a kollégiumi közösségi életből.

Frissítés:

Átmeneti lesz a két fős korlátozás

Cikkünk megjelenése után levélben reagált Scheuer Gyula, az ELTE kancellárrja, aki arról biztosított mindenkit, hogy „az egyetem vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a hallgatói érdekek ebben rendkívül bonyolult helyzetben is maximálisan érvényesüljenek”.

Azt írta, hogy "A kollégiumi szobákban a hallgatók létszámának két főre történő korlátozásáról szóló javaslat elsősorban a koronavírussal kapcsolatos fertőzésveszély csökkentése érdekében született, és egyelőre fél évre, átmeneti jelleggel kerül bevezetésre.”

Erről a javaslatról szerinte a kollégiumi jelentkezők számától függően július közepe után lesz végleges döntés, és ha mégis sokan jelentkeznek kollégiumba, még vissza is vonhatják.

A kancellár arra is felhívta a figyelmet, hogy országszerte 17 kollégiumot és szakkollégiumot működtetnek, köztük 11-et Budapesten, és egy esetében döntöttek úgy, hogy nem hosszabbítják meg a lejáró bérleti szerződést, de ezzel párhuzamosan kialakítanak egy olyan rendszert, ami „biztosítja továbbra is a hallgatók elhelyezését”. Ehhez tárgyalnak szolgáltatókkal, és „szinte biztosra vehető, hogy a korábbi éveknél jóval több kedvező árú magánkollégiumi férőhelyet tudunk majd biztosítani a hallgatóink számára”.

Kiderült, hogy a magánkollégiumi kapacitások bővítése mellett tárgyalnak olcsó albérleti lehetőségek biztosításáról is. Ezek során utóbbiaknál szeretnék elérni, hogy fél évre lehessen szerződni, és minimális legyen a kaució összege, előbbieknél pedig, hogy ha a vírushelyzet miatt esetleg megint ki kell üríteni a bérelt kollégiumokat, akkor ez idő alatt ne kelljen a teljes bérleti díjat fizetnie az egyetemnek. A kancellár jelezte azt is, hogy az egyetemen 3200 külföldi hallgató tanul, és a járványhelyzettel kapcsolatban „elképzelhető jelentős igénycsökkenés a kollégiumi lakhatás terén”, valamint azt, hogy ha a „20-40 ezer forintos lakhatási támogatáshoz hozzáadjuk az hozzáadjuk a kollégiumokban fizetendő 10-20 ezer forintos díjat, akkor látható, hogy a kettő összege már elgondolkodtató alternatívát jelent”.

Nehéz döntés előtt állnak a brit egyetemekre készülők: halasztás vagy kedvezményes tandíj

Az Egyesült Királyságban az októberben kezdődő tanévben az oktatás jelentős része online zajlik majd a koronavírus miatt. Azoknak a hallgatóknak, akik „rendes" órákat szeretnének, halasztaniuk kell, viszont így elesnek a kedvezményes tandíjtól és a vízummentességtől.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés