Emelt szintű érettségit tesztek? Itt vannak a 2020-as szóbeli témakörei minden tárgyból Érettségi-felvételi
Eduline

Emelt szintű érettségit tesztek? Itt vannak a 2020-as szóbeli témakörei minden tárgyból

Már csak néhány hónap és kezdődik az érettségi időszak, ezért most összegyűjtöttük nektek az emelt érettségi témaköröket magyarból, matekból, töriből, bioszból, fizikából, kémiából, informatikából, illetve föciből. Ezen kívül még azokra is gondoltunk, akik angolból vagy németből fognak emeltezni - nekik mintafeladatokkal készültünk. A teljes listát itt találjátok.

Magyarból fogtok emeltezni?

A 2020-as szóbeli témakörei közül sem maradhat ki Petőfi vagy éppen Ady költészete. Az összes témakört itt találjátok:

Emelt szinten érettségiztek magyarból? Itt van a szóbeli tételek listája

Tegnapig lehetett jelentkezni a május-júniusi érettségi vizsgákra. Úgy döntöttetek, hogy magyarból fogtok emelt szinten érettségizni, de nem tudjátok, milyen témakörökre számíthattok a szóbelin? Itt a lista.

Itt nézhetitek meg az emelt matek témaköröket

Idén sem maradnak ki a halmazok, prímszámok és számrendszerek. A teljes litát itt találjátok:

Itt vannak az emelt szintű érettségi témakörök matekból: ez vár rátok a szóbelin

Idén érettségiztek? Úgy döntöttetek, hogy matekból tesztek emelt szintű vizsgát? Itt megtaláljátok a 2020-as szóbeli vizsga tételeit.

Az emelt törire esett a választásotok?

Kíváncsiak vagytok, milyen témakörökre számíthattok a szóbeli vizsgán? Akkor kattintsatok ide:

Ilyen lesz az emelt történelemérettségi - itt van a szóbeli tételek listája

Történelemből fogtok emelt szinten érettségizni? Kíváncsiak vagytok, milyen témakörökre számíthattok a szóbeli vizsgán? Itt a lista.

Nyelvi érettségit tesztek?

Milyen témakörökre számíthattok, ha idén érettségiztek emelt szinten angolból vagy németből? Mutatjuk a mintatételeket:

Emelt szintű nyelvi érettségit tesztek? Erre számíthattok a szóbelin

Milyen témakörökre számíthattok, ha idén érettségiztek emelt szinten angolból vagy németből? Mutatjuk a mintatételeket.

Ilyen lesz az emelt informatikaérettségi

Itt vannak a 2020-as emelt szintű informatikaérettségi szóbeli témakörei:

Itt van az emelt szintű informatikaérettségi szóbeli tételeinek listája

Milyen témakörökre számíthattok az emelt szintű informatikaérettségin? Itt vannak a tételek.

Emelten érettségiztek biológiából?

Itt találjátok a szóbeli érettségi témaköreit és a mintatételeket:

Így készülhettek az emelt érettségire biológiából: itt vannak a szóbeli tételek

Emelten érettségiztek biológiából? Itt találjátok a szóbeli érettségi témaköreit és a mintatételeket.

Mi a helyzet az emelt földrajzzal?

Ez a szóbeli követelmény föciből az érettségin 2020-ban:

Emelt szintű földrajzosok figyelem: ez a szóbeli követelmény az érettségin 2020-ban

A kötelező érettségi tárgyak követelményeiről biztosan mindenki sokat hall az iskolában. De mi a helyzet a választható tárgyak tételeivel? Íme a földrajz emelt szintű érettségi szóbeli témakörei.

Így készülhettek a fizika emelt érettségire

Idén sincs könnyű dolguk azoknak, akik fizikából fognak emelt szinten érettségizni. Íme a szóbeli témakörök listája:

Idén így készülhettek a fizika emelt érettségire: témakörök és mérések 2020-ban

Idén sincs könnyű dolguk azoknak, akik fizikából fognak emelt szinten érettségizni. Íme a szóbeli témakörök listája és a mérések leírásai, amikből a vizsgáztató tanárok kérdéseket tehetnek fel nektek a szóbelin.

Kémiából emelteztek?

Íme a témakörök, amikkel a kémiából érettségizőknek szembe kell nézniük a nyár elején:

Itt vannak az emelt szintű témakörök kémiából: ez vár a vizsgázókra 2020-ban

Ugyan a szóbeli érettségik előtt még jónéhány kihívás áll a diákok előtt, semmiképp sem szabad megfeledkezni a tételekről. Íme a témakörök, amikkel a kémiából érettségizőknek szembe kell nézniük a nyár elején.

A 2020-as érettségivel és felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Felvételi 2020: ezeket kell teljesítenetek a sikeres felvételiért

Kiket vesznek fel a 2020-as felvételiben? Milyen feltételeknek kell megfelelni? Fontos kérdésre válaszolunk.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés