#hallgatói_jogviszony

Pályakezdés Tornyos Kata

Egyetem után: akár 11 ezer forintot is fizethettek havonta, ha megszűnt a hallgatói jogviszonyotok

Pénzügyileg is nagy változás elé néznek azok, akik kikerülnek a felsőoktatásból, hiszen a hallgatói jogviszony megszűnésével akár fizetési kötelezettségük is lehet, illetve a diákigazolványuk által nyújtott kedvezményeket is elveszítik. Összeszedtünk minden fontos tudnivalót arról, ha megszűnik a hallgatói jogviszonyotok.

Közoktatás Eduline

Fontos kérdés: kinek jár diákigazolvány?

A diákévek talán egyik legnagyobb előnye, hogy a diákigazolvánnyal számos helyen - többek között az utazásban, étkezésben, színházakban, mozikban, múzeumokban, illetve könyvtárakban - kaphattok kedvezményeket. Éppen ezért nem mindegy, hogy pontosan kiknek jár a plasztikkártya. Mutatjuk a diákigazolványra jogosultak körét.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.