#Szíria

Közoktatás eduline/mti

Így kezdődik a tanév a romok között

Több mint félmillió gyerek folytatja tanulmányait a szíriai kormányerők és orosz szövetségeseik által lassan két éve visszafoglalt Aleppó városban és környékén - közölte csütörtökön Husszein Diáb, az azonos nevű észak-szíriai tartomány kormányzója.

Közoktatás MTI

Megdöbbentő adatok: több százezer szíriai gyereknek esélye sincs a tanulásra

A Szíriával szomszédos országokban élő menekült gyerekek több mint negyven százaléka nem jár iskolába a KidsRights szerint. A nemzetközi segélyszervezet kedden ismertetett jelentéséből kiderült, hogy ez a szám emelkedik, és nő a veszélye annak, hogy elvész egy generáció, ami súlyos hatással lenne a nyolcadik éve háború dúlta Szíria újjáépítésére irányuló erőfeszítésekre.

Közoktatás eduline/mti

Megdöbbentő adatok: a menekült gyerekek fele nem jut oktatáshoz

Míg a világszerte a gyerekek 91 százaléka részesül alapfokú oktatásban, addig 3,7 millió menekült gyerek nem jár általános iskolába - derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből. Mivel átlagosan 20 évet töltenek menekültként a világban, égető kérdés megoldást találni a helyzetükre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.