A török és a szír egyetemisták is segítenek a földrengés áldozatainak Felsőoktatás
Eduline

A török és a szír egyetemisták is segítenek a földrengés áldozatainak

A szír diákok gyűjtést, mentőakciókat és véradást szerveznek, a török orvostanhallgatók pedig az egyetemi kórházakban segítik a földrengésben megsérültek ellátását.

A Török Felsőoktatási Tanács február 6-án adott ki közleményt arról, hogy legalább tíz törökországi régió felsőoktatási intézményeiben rendeltek el szünetet. Mahmut Özer, az ország oktatási minisztere pedig Facebookon tette közzé, hogy február 13-ig minden oktatási intézmény zárva tart a Törökországot és Szíriát sújtó 7,8-as erősségű földrengés miatt. Az ötödéves orvostanhallgatókra és a hatodéves fogorvostan-hallgatókra nem vonatkozik a döntés, rájuk ugyanis szükség van az egyetemi kórházakban - írja a University World News.

 „A régióban és a környező tartományokban működő egyetemi kórházaink sürgősségi és intenzív osztályai nyitva állnak, kapacitásuk növelése érdekében megtették a szükséges intézkedéseket” – áll a közleményben.

Ezzel egy időben a Szíriai Diákok Nemzeti Szövetsége (NUSS) is akcióba kezdett; ők az egyetemeken, egészségügyi intézményekben és kórházakban szerveznek véradási akciókat, és felszólították az egészségügyi hallgatókat, egyetemi kórházakat, hogy azonnali hatállyal nyújtsanak önkéntes segítséget az arra rászorulóknak. A diákok akciójára több szír egyetem is reagált. Az Al-Hawash magánegyetem segélykampányt és adománygyűjtést szervezett, az Aleppói Egyetem önkéntes mentőcsapatokat küldött a földrengés által sújtott régióba, számos intézmény pedig a romok eltakarításában és az otthonukat elvesztett emberek elszállásolásában segít.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.