„COVID-19 bulik” - eszement játékba kezdtek az amerikai egyetemisták Campus life
Eduline/MTI

„COVID-19 bulik” - eszement játékba kezdtek az amerikai egyetemisták

Koronavírus-partikat tartanak, ahol a cél, hogy minél előbb megfertőződjenek.

A szervezők meghívnak bizonyítottan fertőzötteket az összejövetelekre, a versenyzők pedig leteszik a nevezési összeget, amely annak üti a markát, aki a leghamarabb megfertőződik - mondta a városi tanács vezetője.

Egy helyi orvos, Ramesh Peramsetty közölte, hogy már egy hónapja hall a versenyekről. Akkor adott végképp hitelt a híreszteléseknek, amikor a labortesztek ismertetésekor akadtak olyan fiatalok, akik nagyon megörültek annak, hogy fertőzöttek, és akadtak olyanok is, akiket elszomorított, hogy mentes szervezetük a kórokozótól.

Az alabamai egyetem vezetői közleményt adtak ki, amelyben megerősítették, hogy hozzájuk is eljutott az összejövetelek híre, és mindent elkövetnek, hogy a hallgatókat felvilágosítsák azoknak a veszélyeiről. Hozzátették, hogy már indítottak vizsgálatot az ügyben, de egyelőre egyetlen hallgatójukról sem bizonyosodott be, hogy jelen volt a rendezvényeken.

Az egyetem hozzátette, szigorú szabályokat vezetnek be, és végre is hajtják azokat. A hallgatók visszatérése előtt pedig mindenkinek részt kell majd vennie egy oktatási és egészségügyi képzésben és mindenkit letesztelnek, mielőtt belépne az egyetemre.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem adatai szerint a koronavírusnak az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, több mint 2,7 millió. Ott a legmagasabb a halálos áldozatok száma is, immár megközelíti a 129 ezret.

Rekordhosszú pihenés - csak egy országban hosszabb a nyári szünet, mint nálunk

Hány nap jut a vakációra más országokban? Megnéztük néhány környező országban mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés