A munkavállalók majdnem kétharmadának csökkent a reálbére tavaly Pályakezdés
Tornyos Kata

A munkavállalók majdnem kétharmadának csökkent a reálbére tavaly

Sokuknak a nettó keresetük is csökkent.

Tavaly, amikor 17,6 százalékos éves inflációt mértek, a dolgozók 10,9 százalékának csökkent a nettó keresete, majdnem kétharmaduknak (61,8 százaléka) pedig azzal kellett szembesülniük, hogy kevesebbet ér a keresete, mint korábban – írta meg a 24.hu.

2022-ben a nettó átlagkereset átlagban 18,2 százalékkal haladta meg az előző évit, a reálkeresetek pedig átlagban 2,6 százalékkal növekedtek. 2023-ban a nettó keresetek már az infláció alatt nőttek átlagban, 14,2 százalékkal, és így a reálkeresetek átlagosan 2,9 százalékkal csökkentek az előző évhez képest a Központi Statisztikai Hivatal kereseti statisztikája alapján.

A reálbér-csökkenést tapasztaló 61,8 százaléknyi dolgozó körében súlyozva átlagban 13 százalék körül volt a nettó kereset reálértékének csökkenése – számolta ki a 24.hu-nak a GKI vezérigazgatója, Molnár László, aki szerint átlagosan két és fél évbe telhet, mire visszanyerik a vásárlóerejüket. Ez csak akkor igaz, ha az idén és jövőre is kapnak akkora emelést, hogy 5 százalék körüli reálkereset-növekedést érjenek el.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a KSH kereseti statisztikája csak 3,2 millió dolgozó adataiból készül, miközben a foglalkoztatotti statisztika alapján 4,7 millió foglalkoztatott van. Ez azt jelenti, hogy legalább 1,5 millió ember keresetéről semmit nem tudhatunk a kereseti statisztika alapján.

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.