20-30 ezer diákot buktak el a nyelviskolák a nyelvvizsga-bizonyítvány nélküli diplomák kiadása miatt Nyelvtanulás
Eduline

20-30 ezer diákot buktak el a nyelviskolák a nyelvvizsga-bizonyítvány nélküli diplomák kiadása miatt

A járvány miatt a nyelviskolákban tanulók száma drasztikusan lecsökkent. Bár az enyhítések óta fokozatosan térnek vissza a diákok, a számuk egyelőre meg sem közelíti a március eleji szintet. Ráadásul a nyelvvizsga-bizonyítvány nélküli diplomák kiadása miatt több tízezer tanulót veszített el a piac.

A koronavírusjárvány a nyelviskolák és vizsgaközpontok piacát is erősen érintette – írja a hvg.hu a Világgazdaságra hivatkozva. Rozgonyi Zoltán a Nyelvtudásért Egyesület elnöke a Világgazdaságnak elmondta, bár az enyhítések után elkezdtek visszatérni a tanulók a nyelviskolákba, a számuk még meg sem közelíti a márciusi szintet, csupán a kétharmada annak, amit tavaly ilyenkor mértek.

Nyelvvizsgák szempontjából a márciusi-májusi időszak számít „főszezonnak”, de idén tavasszal fele annyi diák sem tanult nyelviskolában és tett nyelvvizsgát, mint a korábbi években ilyenkor. Ráadásul a nyelvvizsga-bizonyítvány nélküli diplomák kiadásával 20-30 ezer diákot veszített a piac.

Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a Világgazdaságnak elmondta, a veszélyhelyzet alatt a nyelviskolák a tanfolyamoknak és óráknak csak a 10-50 százalékát tudták online megtartani. Ez az arány annak függvényében alakult, hogy milyen az iskola profilja: akiknek több céges ügyfelük van, ők egyszerűbben át tudtak állni az online oktatásra, mint azok, akik főleg magánszemélyeket oktatnak.

Az online oktatás a korlátozások enyhítésével nem szűnt meg, és vélhetően a későbbiekben sem fog. A nyelviskolák a tanfolyamok 10-20 százalékát a továbbiakban is online fogják megtartani, mivel így az egész országra kiterjeszthetik a piacukat, illetve a járvány második hulláma esetén sokkal gördülékenyebben tudnak majd alkalmazkodni az esetleges korlátozásokhoz.

Egyre több volt hallgató veszi át a nyelvvizsga nélküli diplomáját

13 ezer volt hallgató már biztosan átvette az oklevelét.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés