Mikor derül ki, melyik középiskolába vették fel a diákokat? Közoktatás
Eduline

Mikor derül ki, melyik középiskolába vették fel a diákokat?

Mikor derül ki, melyik középiskolába vették fel a negyedikeseket, hatodikosokat és nyolcadikosokat?

A szóbeli felvételit is szervező gimnáziumokban és szakgimnáziumokban február 20-a és március 9-e között hallgatják meg a felvételiző diákokat.

Az intézményeknek március 10-ig kell nyilvánosságra hozniuk az ideiglenes felvételi jegyzéket, amely a diákok összesített eredményét és a középiskolák által összeállított rangsorban elfoglalt helyüket tartalmazza.

A szülők és a diákok - az eredmények ismeretében - március 16-án és 17-én módosíthatják a tanulói adatlapokat az általános iskolákban.

Ehhez módosító tanulói adatlapot kell kitölteni: új iskolát ilyenkor már nem írhatnak be, tanulmányi területet (vagyis tagozatot) nem törölhetnek, a sorrendet azonban megváltoztathatják. Új tanulmányi területet is meg lehet jelölni ilyenkor, de csak olyan intézményét, amely az eredeti jelentkezési lapon is szerepelt, és amellyel a szülő vagy az általános iskola már egyeztetett.

Ha ez megvan, már csak a postást kell várni: a középiskolák április 26-ig minden diákot és szülőt értesítenek a felvételről vagy az elutasításról.

A 2017-es középiskolai felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.