Új munkát kapott a Klik megbukott vezetője Közoktatás
Eduline

Új munkát kapott a Klik megbukott vezetője

A Klik eddigi fennállása alatt több vezetőt is elfogyasztott, Marekné új kihívást talált.

2014 közepén közös megegyezéssel távozott a Klik éléről Marekné Pintér Aranka, aki most a Népszabadság szerint a zánkai Erzsébet gyerektáborban kapott vezetői feladatokat.

A tábor állami kézben van, bár egy tavaszi döntés szerint pont most kéne átadni egy alapítványnak.

Marekné nem sokkal a 2014-es kormányalakítás után távozott a központ éléről, mivel a Klik botrányai már akkor látszódtak. 2015-ben utódja, Hanesz József is távozni kényszerült az addigra óriási tartozást felhalmozó fenntartó éléről.

Hanesz után Áder János húgát, Pölöskei Gábornét nevezték ki.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.