Megható nap képe: 97 évesen átvehette az érettségijét egy nő Közoktatás
Eduline

Megható nap képe: 97 évesen átvehette az érettségijét egy nő

97 évesen vehette át az érettségijét Margaret Thome Bekema, aki a ceremónián könnyekben tört ki.

Margaret Thome Bekemának 1932-ben ott kellett hagynia a gimnáziumot, mert kiderült, az édesanyja rákos, így neki kellett nevelnie a testvéreit és segítenie a beteg anyukájának. Most, 79 évvel azután, hogy érettségiznie kellett volna, megkaphatta a bizonyítványát, jobban mondva egy tiszteletbeli érettségit.

"Teljes szívemből köszönöm. Ott kellett hagynom az iskolát, hogy vigyázhassak a családomra. Nehéz volt, el sem tudjátok képzelni, mennyire. Imádtam a gimnáziumot, rengeteg barátom volt" - mondta az átadón.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.