Kisiskolások rajza segített egy autós koccanásban a rendőröknek Közoktatás
Eduline

Kisiskolások rajza segített egy autós koccanásban a rendőröknek

A nyolc- és kilencéves gyereket szemtanúként hallgatták meg a rendőrök.

A dél-németországi Oer-Erkenschwickben az iskolából tartott hazafelé egy nyolc- és egy kilencéves kisfiú, mikor az út túloldalán egy nő szeretett volna kitolatni egy háztól, ám nem figyelte az utat, így egy szabályosan parkoló autóba gurult a kapubejáróról - írja a Süddeutche Zeitung.

Csak az autókban történt kár, viszont a nő elhajtott.

A két kisfiú "nyomozósat" kezdett játszani: elmondták otthon a szüleiknek, hogy mi történt, ők értesítették a rendőrséget.

Hogy segítsék a nyomozást, nagy alapossággal lerajzolták a történteket, az autó haladási irányát és az ütközés módját is feltüntették rajta. A fiúk szóban azzal egészítették ki a rajzukat, hogy a nő az ütközés után egy ideig mérlegelte a kárt, ezt követően hajtott el. A rendőrök a rendelkezésre álló információk szerint elkezdték felkutatni az érintett autósokat.

(null)

(null)

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.