Középiskolásokat rendeltek ki Sulyok Tamás fogadására Szegeden Közoktatás
Székács Linda

Középiskolásokat rendeltek ki Sulyok Tamás fogadására Szegeden

Egy emléktábla avatására érkezett.

Diákok százait vezérelte ki a szegedi Dóm térre a Szegedi Tankerületi Központ Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadására csütörtökön - írja a szeged.hu.

A lap információi szerint az iskolákban mindössze egy nappal az esemény előtt jelezték, hogy tanórák helyett a diákoknak egyfajta biodíszletként a Fogadalmi templomban kell végighallgatniuk a köztársasági elnök és Mihálffy Béla fideszes országgyűlési képviselő beszédét.

A 12. osztályos diákoknak csütörtökön rövidített óráik lesznek, utána mennek ki a Dóm térre biodíszletnek, mert jön Szegedre Sulyok Tamás köztársasági álnok, és látszódini kell, hogy sok fiatal fogadja

– írták ezt egy Facebook-csoportban még szerdán.

Szeged polgármestere, Botka László a közösségi oldalán azt írta; számos felhábordott szülőtől érkezett jelzés a városházára arról, hogy a gyerekeiket a szeptember 30-án nemzeti emlékhellyé nyilvánított Dóm tér emléktáblájának felavatása miatt szervezett ünnepségen való részvételre kötelezték. Az emlékhellyé nyilvánítás miatt ugyanakkor Szegednek nem jár semmiféle plusz kormányzati támogatás.

 

"Ennyit a szegedi Fidesz eszéről! Többnyire kiskorú gyerekeket kényszerítenek kampányrendezvényre! Szerintük ezt, hogyan fogadják ők és szüleik, tanáraik?! Azért kellett kiskorú gyermekeinket erre kötelezniük, hogy tömegnek tűnjön a mai kampányrendezvényük. Ez méltatlan Szegedhez, méltatlan Európa egyik legszebb teréhez, a Dóm térhez! És Klebelsberg is kikelne a a szarkofágjából elzavarni a szervezőket!" - kommentelte a polgármester.

Nem először fordul elő egyébként, hogy diákokat vezényelnek ki a köztársasági elnök fogadására. Korábban Gyulán Novák Katalint fogadták.

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.