Érkezik a Jézuska: bruttó 150 ezer forint év végi bónuszt is kaphatnak a pedagógusok Közoktatás
Gál Luca

Érkezik a Jézuska: bruttó 150 ezer forint év végi bónuszt is kaphatnak a pedagógusok

A juttatás összege pedagógusonként változhat.

Minden tankerületi központban kapnak a pedagógusok év végi juttatást – közölte a Népszava kérdésére a Klebelsberg Központ (KK).

A lap értesülési szerint december 6-án arról tájékoztatták az iskolaigazgatókat a tankerületi központok, hogy idén a pedagógusok év végi juttatásban részesülhetnek. Erről egy budapesti iskola igazgatója azt nyilatkozta, hogy ilyen utoljára 2012-ben fordult elő. Azt is hozzátette, hogy náluk a tanárokon kívül a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkatársak is kapnak majd jutalmat.

Mint kiderült ennek összegét az igazgatók annak alapján változtathatják, hogy mennyi pluszmunkát végeztek idén a pedagógusok.

Ez alapján a jutalom bruttó 75 ezer forinttól akár 150 ezer forintig is terjedhet.

A pénzt várhatóan a következő héten kapják meg a dolgozók. Az igazgató tudomása szerint ezt az idei pedagógus béremelésre szánt uniós források maradványaiból finanszírozhatják, ezt azonban a KK nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A Népszava kérdésére a központ azonban közölte, hogy sem a tankerületi központok vezetői, sem az ott dolgozó kormánytisztviselők nem kapnak év végi pénzbeli juttatást.

 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.