Pedagógusok béremelése: bruttó 640 900 forintot fognak keresni 2025-től a gyakornokok Közoktatás
Kurucz Tünde

Pedagógusok béremelése: bruttó 640 900 forintot fognak keresni 2025-től a gyakornokok

Minden pedagógus fizetése emelkedni fog - a PSZ és a PDSZ a pedagógusok béremeléséről tárgyalt a Belügyminisztériumban.

A szerdai egyeztetésről a Pedagógusok Szakszakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ)  is beszámolt az oldalukon.

Kedvezőbb a helyzet, mint amilyen legutóbb volt, de korántsem idális - mondta Nagy Erzsébet a PDSZ ügyvivője a tárgyalások után a PDSZ közösségi oldalára feltett videóban.

Nagy hangsúlyozta, hogy a korábbiakhoz képest magasabb béremelésre számíthatnak a pedagógusok, ennek kapcsán még a héten három jogszabálytervezet is érkezik.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke hozzátte, hogy a tervezeteket látták, és ez alapján minden pedagógusra (a szakképzésben dolgozókra is) vonatkozik a fizetésemelés, sőt még azokra is, akik NOKS-os munkakörben pedagógus végzettséggel dolgoznak.

Gosztonyi megjegyezte, hogy a gyakornokok fizetését fixálták bruttó 640900 forintra. A bérek alsó határa kategóriánként bruttóban a következőképpen alakul:

  • pedagógus I.: 653100 forint
  • pedagógus II.: 660400 forint
  • mesterpedagógus: 716900 forint
  • kutatótanár: 840000 forint

"Ez azt jelenti, hogy ennél senki sem kereshet kevesebbet" - hangsúlyozta az alelnök, majd kitért arra is, hogy a hiányszakmában tanítók alapbére 7 százalékkal emelkedik. Az egyik jogszabálytervezet kitér az egyéni bérek emelésére is, ennek értelmében az egyéni bérek nem növekedhetnek kevesebbel kategóriánként, mint

  • pedagógus I.: 21,4 százalék
  • pedagógus II.: 19 százalék
  • mesterpedagógus: 13,8 százalék
  • kutatótanár: 12 százalék

Nagy Erzsébet megjegyezte, hogy a nem pedagógus végzettségű, de diplomás NOKS-osok a garantált bérminimum mellé plusz 7 százalékos emelést kapnak, amire biztosít a kormány 10 százalékos fedezetet.

A jubileumi jutalmak esetében azonban egyelőre nem történt előrelépés.

Az Eduline-on korábban is beszámoltunk arról, hogy már hetek óta folynak a tárgyalások a Belügyminisztérium és a szakszervezetek között. Nagy és Totyik akkor arról számolt be, hogy kormány a 2025-ös évre nagyjából 20-22 százalékos béremeléssel tervez. Pontos számokat azonban akkor még nem tudtak, hiszen akkor még nem volt meg a szemptemberi diplomás átlagbér összege. Annyit azonban akkor is megerősítettek nekik, hogy a gyakornoki bér "637-640 ezer forint közelébe is felmehet".

 

 

 

 

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.