Nőtt az iskolaőrök száma, idén már kétszer intézkedtek tiltott tárgyak miatt Közoktatás
Székács Linda

Nőtt az iskolaőrök száma, idén már kétszer intézkedtek tiltott tárgyak miatt

Hat alkalommal pedig valamilyen más esetben kellett közbelépniük.

Bár még csak két hete tart a tanév, az iskolaőrök szeptember 1-je óta hat alkalommal intézkedtek ahhoz hasonló okok miatt, mint a garázdaság, testi sértés, kábítószer birtoklása, különböző vagyon elleni cselekmények és tanulók által az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök. Kétszer pedig azért, mert közbiztonságra különösen veszélyes, vagy 18 éven aluliak számára nem értékesíthető, az idei tanévtől hatályos rendelet szerint az iskolában tiltott tárgyat birtokoltak - válaszolta a Népszava megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Mindkét esetben rendőrségi eljárást indítottak.

Az ORFK tájékoztatása szerint használatukban korlátozott tárgyak miatt - ide tartoznak az okostelefonok, okosórák, tabletek, laptopok is - még nem kellett intézkedniük sem a rendőröknek, sem az iskolaőröknek. Az iskolaőrök feladatkörében nem is szerepel a használatukban korlátozott tárgyakkal kapcsolatos szabályok betartatása.

Az iskolaőrök száma egyébként két hónap alatt 731-ről 799-re nőtt, míg a programban összesen 933 iskola vesz részt, ezekből összesen 781-ben van iskolaőr. Az iskolaőri állomány feltöltöttsége 86 százalékos. Vannak tehát olyan iskolák, ahol szeretnék, ha lenne, de egyelőre még nincs iskolaőr.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.