Több mint 500 millió forintba kerül a kormánynak a diákok ingyenes jogosítványszerzése 2024-ben Közoktatás
Gál Luca

Több mint 500 millió forintba kerül a kormánynak a diákok ingyenes jogosítványszerzése 2024-ben

2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a kormány a B kategóriás jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak. De mennyibe kerül ez az országnak?

2024-ben több mint 500 millió forintot biztosít a kormány a Magyar Honvédségnek a középiskolások jogosítványszerzésére, 2025-ben viszont ez az összeg már a 800 millió forintot is meghaladja majd  – írja a 24.hu.

Ahogyan arról már az Eduline is beszámolt, 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a kormány a B kategóriás jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak.

Március végén Tuzson Bence kormányzati államtitkár jelentette be, hogy szeptembertől a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi tanfolyam. A gyakorlati oktatás megszervezését pedig pilot jelleggel fogják elindítani. Mint később kiderült, az utóbbit a honvédség fogja megtartani a résztvevőknek.

A lap szerint a kormánynak ezért egyszeri jelleggel 526 759 445 forintot kell a képzéshez biztosítania a Magyar Honvédségnek a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzésének gyakorlati oktatásban történő részvételéhez. A jövő évi költségvetést pedig úgy kell megtervezniük, hogy a pilotprogramra 2025-ben 831 751 580 forintot szánnak.

A gyakorlati oktatás lebonyolítása érdekében jelenleg 26 hivatásos katona vesz részt a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) oktatóképzésén, amit augusztusra be is fejeznek. A katonából átképzett leendő oktatóknak csak a B kategória anyagát kell ismerniük, a felvételhez pedig a járműműszaki ismeretekről, de még a vezetési tudásukról sem kellett számot adniuk.

 

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.