Strandolással, kirándulással, filmnézéssel telnek a tanév utolsó napjai az iskolákban Közoktatás
Székács Linda

Strandolással, kirándulással, filmnézéssel telnek a tanév utolsó napjai az iskolákban

Péntekig még kénytelenek bejárni a diákok és a pedagógusok, tanulással azonban kevés helyen foglalkoznak.

Alig néhány nap van hátra a 2023/24-es tanévből, ami a megszokottnál jóval tovább tart, hiszen csak június 21-én, vagyis pénteken ér végét.

A tavalyi évben számos szülői, pedagógus és civil szervezet tiltakozott a tanév meghosszabbítása ellen többek között azzal érvelve, hogy Magyarország klímája nem megfelelő arra, hogy a gyerekek még június közepén is a tantermekben legyenek. Az iskolák többsége ugyanis nem klimatizált, a diákok kénytelenek (lennének) a forró tantermekben ülni.

Éppen emiatt az utolsó hetet számos iskolában igyekeznek máshogy megoldani.

Az Eduline által megkérdezett szülőktől, diákoktól és pedagógusoktól például több olyan visszajelzés érkezett, hogy az utolsó napokat tulajdonképpen tanítás nélküli munkanapnak veszik. Tudunk olyan vidéki iskoláról, ahol az utolsó héten kivétel nélkül minden nap a helyi strandra viszik az általános iskolás gyerekeket, máshol múzeumba mennek, erdei iskolába, vagy egyszerűen a játszótérre.

Ahol nem hagyják el az iskola területét, ott a napot az udvaron töltik, társasjátékoznak, ha pedig a tanteremben nincs annyira meleg, filmeket néznek. Jobb esetben idegen nyelven, angolul vagy németül, rosszabb esetben magyarul, csak hogy teljen az idő.

Hogy van-e így értelme a meghosszabbított tanévnek, az már más kérdés. Mindenesetre a 2024/25-ös tanév rendjének tervezetéből úgy tűnik; a kormány a következő tanévben is hosszabb évközi szünetekkel és később kezdődő, rövidebb nyári szünettel tervez.

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.