Nem semmi, milyen táncot adtak elő a tanárok az Illyés Gyula Gimnázium szalagavatóján Közoktatás
Kurucz Tünde

Nem semmi, milyen táncot adtak elő a tanárok az Illyés Gyula Gimnázium szalagavatóján

A budaörsi középiskola tantestülete fantasztikus "esőtáncot" adott elő a szalagavatón.

A Budaörsi  Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában már hagyomány, hogy a pedagógusok tánccal köszöntik a végzősöket. 2020-ban például rockiztak többek között Fenyő Miklós Csókkirályára, idén azonban a központi tematika az eső volt.

A rövid klasszikus bevezetés után Rihanna Umbrella című dalára előkerültek a pörgő esernyők, majd a tanárok Geri Halliwell It's Raining Man számára színes esőkabátban táncoltak. Az amúgy is remek hangulatot csak fokozta, amikor egy éles zenei váltás után a pedagógusok cigánytáncot kezdtek el ropni a Csepereg az esőre.

A teljes produkciót az alábbi videóban tudjátok megnézni:

 

 

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.