Minősíthetetlenül viselkedett a tizenéves az iskolában, az anyukája így fegyelmezte meg Közoktatás
Kurucz Tünde

Minősíthetetlenül viselkedett a tizenéves az iskolában, az anyukája így fegyelmezte meg

Tiszteletlenül és durván bánt tanáraival egy tizenéves brit fiú az iskolában. Az anyukája nem hagyta annyiban.

Az ötgyerekes Becky Crandley nyolcadik osztályos fia már az előző tanévben is rossz magatartásával hívta fel magára a figyelmet az iskolában. A helyzet idén sem lett jobb, hiába próbálták megfegyelmezni. Az anyukánál az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor fia matektanárnője azt írta neki, hogy nem bírja tovább elviselni a kamaszfiú durvaságát és tiszteletlenségét.

Becky ezután felvette a kapcsolatot az iskolával, és felajánlotta, hogy szívesen beül fia mellé matekórára. Az iskola belement az elsőre furcsának tűnő ötletbe.

„Korábban sokszor mondtam a fiamnak, ha nem viselkedik rendesen az iskolában, beülök mellé az órára. Mindig kinevetett.”

– mondta a Mirrornak az édesanya.

Az akció hatásos volt. A fiú teljesen megszeppent, mikor édesanyja váratlanul megjelent az órán. Becky történetét a közösségi médiában is megosztotta, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a szülők ne vegyék félvállról, ha a gyerekük tiszteletlenül, durván viselkedik másokkal.

 

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből