Iskolabezárás: még egy gimnázium, ahol nem kezdődött meg a tanév Közoktatás
Tornyos Kata

Iskolabezárás: még egy gimnázium, ahol nem kezdődött meg a tanév

Nem indult meg az oktatás a Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnáziumban sem.

Országszerte nehézkesen indult a tanév, több helyen bezártak iskolákat és küszködnek a tanárhiánnyal. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük, hogy eddig milyen esetekről lehet tudni. Azóta egy újabb gimnázium bezárásáról szereztünk tudomást.

Bátonyterenyén bezárt a Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium, így a diákok most a település másik iskolájába, a Fáy András Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumba járnak. Erre Maruzs László, az iskola igazgatója feltételezése szerint az alacsony tanulói létszám miatt volt szükség.

"A fenntartó kezdeményezte a Váci Mihály Gimnázium átvételét, a tankerület volt az, aki ebben az ügyben illetékesként eljárt, illetve a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal. Nagyon alacsony volt a létszám, összesen 19-en voltak a tanulók, akik most mind átkerültek hozzánk, ez két osztályt érintett" – mondta az igazgató.

Az intézmény valamennyi főállású pedagógusa kinyilvánította azon akaratát, hogy a Salgótarjáni Tankerületi Központ fenntartásában működő intézmények valamelyikében kívánják folytatni pedagógiai munkájukat. Számukra tankerületünk biztosította a továbbfoglalkoztatást az általuk választott intézményben – mondta a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója a Nógrád Vármegyei Hírportálnak. Jelenleg a város önkormányzatának tulajdonában van az épület.

Frissítés 09.25:

Az önkormányzat feltett célja, hogy a gimnázium épületének állagromlását elkerülje, így annak karbantartartásáról a jövőben is gondoskodni fog, ahogyan azt eddig is megtette. A gimnázium bezárását követően a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum négy osztálya továbbra is az épületben folytatja tanulmányait. A gimnázium tornatermét a civil szervezetek, sportegyesületek, valamint a II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola tanulói veszik igénybe.

„Az Önkormányzatnak feltett szándéka, hogy az épület továbbra is oktatási célt lásson el. Ennek érdekében folyamatos egyeztetést folytatunk a Váci Egyházmegyével és az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságával, bízva abban, hogy az épületben a jövőben egyházi képzés keretei között újra indulhat az oktatás.” – fejtette ki válaszában Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere.

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből