Kiáltványt adott ki a PSZ: a kormány évek óta "látszattárgyalásokat" folytat valódi döntések nélkül Közoktatás
Eduline

Kiáltványt adott ki a PSZ: a kormány évek óta "látszattárgyalásokat" folytat valódi döntések nélkül

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a hazai és a nemzetközi közvéleményhez fordul a kormány elhibázott oktatáspolitikája miatt - áll a tanév első napján kiadott kiáltványban.

A szakszervezet szerint a kormány évek óta nem ad választ a szakmai követelésekre, helyette "látszattárgyalásokat folytatnak valódi döntések nélkül" - írja a PSZ a szeptember 1-jén kiadott kiáltványában. Kiemelik, az OECD-tag uniós országok között Magyarországon a legalacsonyabb a pedagógusok fizetése, a diplomás átlagbér körülbelül 60 százalékát teszi ki. Ezért követelik, hogy a kormány ezt legalább 90, majd 100 százalékra emelje.

Azt is kérik, hogy az oktatást segítők bérrendezése is kerüljön mihamarabb a kormány elé, hiszen ők 2008 óta nem kaptak fizetésemelést.

Évente több ezren mennek nyugdíjba, a megalázó fizetések miatt pedig nincs utánpótlás. Az oktatásban dolgozóknak nem fizetik ki a túlmunkát, a tanárok nagy része pedig másod- és harmadállást vállal. A szakszervezet szerint jelenleg 16 ezer pedagógus hiányzik az óvodákból és iskolákból, az

általános iskolák ötödében pedig képesítés nélkül is dolgozhatnak pedagógusok, akik nem helyettesítik a szaktanárokat.

Kiáltványukban is kitértek arra, hogy a pedagógusok sztrájkjogait rendeletben, majd törvényben korlátozták, Európában egyedülálló módon. A szakszervezet szerint az oktatás a kormány szemében továbbra sem stratégiai ágazat, és "cselekvőképtelenségét évek óta kommunikációs trükkökkel álcázza".

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.