Ismét meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét Közoktatás
Eduline/MTI

Ismét meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét

A járványügyi veszélyhelyzet meghosszabbításával még tovább használhatjátok ki a közlekedési kedvezményeket.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára közlése szerint az intézkedésnek köszönhetően a köznevelésben tanulók a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricát, a felsőoktatásban hallgatók pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricát, illetve a 2020/2021-es tanév első féléves matricát is használhatják.

De mégis meddig?

A járványügyi veszélyheztetet február 23-án további 90 napra, azaz 2021. május 23-ig hosszabbították meg. A közlekedési szolgáltatók pedig ennek megszűnését követően 60 napig fogadják majd el a diákigazolványokat, vagyis várhatóan egészen július 21-ig utazhattok kedvezményesen a korábbiakban felsorolt tanévek matricájával érvényesített plasztikkártyákkal.

Fontos, hogy ezzel a lehetőséggel akkor is élhettek, ha már befejezték az iskolát és nem tanultatok tovább - tehát a jogviszonyotok a 2019/2020. tanévben lezárult -, viszont rendelkeztek arra az időszakra érényes diákigazolvánnyal. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.