Elstartolt a felvételi, az év legjobbai, 2020-as összefoglalók – ezek voltak a hét legfontosabb hírei Közoktatás
Eduline

Elstartolt a felvételi, az év legjobbai, 2020-as összefoglalók – ezek voltak a hét legfontosabb hírei

A 2020-as év sok szempontból különleges volt, számos újdonságot hozott az oktatásban is. Összeszedtük a hét legfontosabb híreit sok éves összefoglalóval és felvételivel kapcsolatos cikkel.

Elstartolt a 2021-es felvételi

Bár várni kellett rá, kedden végre elkezdődött az idei felvételi szezon. A pontszámítási szabályokról is írtunk, ezeket érdemes átböngészni. Az előzetes ponthatárokat is megnéztük, és a jó hír, hogy idén nem lettek magasabbak az előzetes ponthatárok.

Összeszedtük, hogy első körben milyen dokumentumokat kell feltöltenetek a felvételihez és azt is megnéztük, hogy meddig jelentkezhettek a tavaszi érettségikre és mire kaphattok idén pluszpontot. Itt találtok egy összefoglalót a legfontosabb tudnivalókról a felvételivel kapcsolatban, itt pedig megtaláljátok a szabályokat azzal kapcsolatban, hogy kiknek és mennyit kell fizetni a felvételiért.

Az év legjobbjai

A héten is gyűjtöttük az év legjobbait, a sort a legnépszerűbb helyesírási tesztekkel kezdtük. A versenyek nagyrésze online platformra került át, ennek ellenére a magyar diákok idén is számos tantárgyból remekeltek. A tesztekből nem maradhatott ki a nagy irodalomteszt-válogatás sem, itt próbára tehetitek a tudásotokat. Ha az év legjobb appjaira vagytok kíváncsiak, akkor összegyűjtöttük azokat is, amiket a vizsgaidőszakban tudtok használni és az öt legjobb ingyenes nyelvtanulós appot is megtaláljátok.

Szerencsére idén is számos kedves hírről számolhattunk be, összeszedtük ezeket, hogy egy helyen megtaláljátok. A Youtube top 10-es listája sem maradhatott ki, ők voltak a legnépszerűbbek idén. 2020 legjobb műveltségi tesztjei sem maradtak ki a listából, ahogy a föcitesztek sem.  

Új Nat, Érettségi 2020 és digitális oktatás

A hét elején összegeztük, hogy hogyan muzsikált az első félévében az új Nat, ami új tantárgyakkal és tankönyvekkel, módosított óraszámokkal debütált szeptember 1-jén. Összefoglaltuk a 2020-as érettségi kicsit sem rövid történetét is, és természetesen a digitális és a távoktatásról szóló nagy összefoglaló sem maradhatott ki.

A héten szó esett a középiskolai felvételiről is, megnéztük, hogy mi a különbség a különböző iskolatípusok között. Továbbra is kötelező az 50 óra közösségi szolgálat, itt nézhetitek meg, hogy hogyan lehet teljesíteni a vírus idején. Hamarosan kezdődik a 2020/2021-es tanév második féléve, itt találjátok az elkövetkezendő időszak eseményeit egészen a nyári szünetig bezárólag.

Év Embere-díj, a legjobb egyetemek és Brexit

Az év végén meghirdette az Év Embere-díjat a Magyar Hang szerkesztősége, amit az olvasók szavazatai alapján az SZFE hallgatói nyertek meg. Az egyetem hallgatói úgy döntöttek, hogy szintén a jelöltek közt szereplő Igazgyöngy Alapítványnak ajánlják fel a százezer forintot.

A legjobb magyar egyetemeket is összeszedtük egy helyre, minden képzésterületet megmutatunk ebben a cikkben. A héten egy fontos kérdésre is kerestük választ, hogy mi lesz a Brexit után és elindult a felsőoktatási átalakítás is, újabb egyetemek kerülnek alapítványi kézbe.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.